Ritka takinborjú született Nyíregyházán

Az általában barnás-sárgásbarnás színű, patás takinok rendszertanilag a kecskefélékhez állnak közelebb, megjelenésük inkább egy kis termetű szarvasmarháéra emlékeztet. Állatkertekben igazi ritkaságnak számítanak, a négy alfajnak összesen négyszáz egyede él állatparkokban. Nyíregyházán a most született utóddal együtt négy mishmi takin él.

A kis takin 220 nap vemhesség után jött a világra, pár órával a születése után már lábra is állt. A jelenleg háromhetes bikát anyja naponta többször szoptatja. A borjú születése igazi szakmai szenzáció, hiszen Magyarországon eddig még nem született ilyen faj.

A park takin bikája 2009-ben érkezett Németországból az Európai Törzskönyvi Program keretében, a két nőstény pedig 2014-ig egy franciaországi állatkertben élt.

A takinok négy alfaja - arany, mishmi, szecsuáni és bhutáni - a Himalája keleti vidékén, India, Mianmar, Kína és Bhután területén él változatos élőhelyeken. A nyíregyházi parkban látható mishmi takin az indiai Arunachal Pradesh államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Kína Jünnan tartományának északnyugati területin őshonos, becsült állományuk mindössze 3500 állat.

Az ivarérett állatokat nagy fej jellemzi, különösen meghatározó fejükön a kissé ívelt orrhát. Mindkét ivar visel szarvat, de a bikák erőteljesebb testfelépítésűek, testtömegük akár a 350 kilogrammot is elérheti. A természetben a hegyvidéki élőhelyeket kedvelik, az erdős völgyek aljától és a bambuszligetektől egészen a sziklás, havasi legelőkig, elsősorban 1000 méter tengerszint feletti magasságtól akár a 3300 méteres magasságig.

Táplálékuk különféle növényekből áll. A fás szárú növények magasabban lévő hajtásait két lábra ágaskodva érik el. A hideg ellen vastag bundájuk védi őket, különleges orruk pedig előmelegíti a belélegzendő levegőt.

A természetben csordákban élnek, melyek zömmel nőstényekből és ivaréretlen hímekből állnak, a felnőtt bikák többnyire magányos életmódot folytatnak. Mindig ugyanazon az útvonalon járnak a pihenő-, ivó- és táplálkozóhelyek között, így idővel ösvényeket taposnak ki maguknak.

Természetes élőhelyeiken állományuk folyamatosan csökken az orvvadászat és az erdőirtások miatt, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhetőként tartja számon, az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) pedig törzskönyvi program keretében szaporítja a ritka állatokat.