Tour de France 7. szakasz

2015. július 10.

print

Tour de France 7. szakasz

A cseh Zdenek Stybar győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszán. Pénteken a Livarot és Fougeres közötti 190,5 kilométeres etap vár a mezőnyre.

A cseh Zdenek Stybar győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszán. Pénteken a Livarot és Fougeres közötti 190,5 kilométeres etap vár a mezőnyre.

 


A cseh Zdenek Stybar győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszán.

Az Abbeville és Le Havre közötti 191,5 kilométeres csütörtöki etapon mindhárom kisebb hegyi hajrát a sokáig élen haladó háromtagú szökevénycsoport egyik tagja, az eritreai Daniel Teklehaimanot nyerte meg, aki így megszerezte a hegyi pontversenyben élen állónak járó pöttyös trikót.

Az etapsikernél is nagyobb izgalmat okozott, hogy egy kilométerre a céltól Tony Martin elesett és magával rántotta többek között az olasz címvédőt, Vincenzo Nibalit is. Utóbbi látszólag megúszta a bukást komolyabb sérülés nélkül, de előbbi nem, őt ugyanis csapattársai segítették a célba. Mivel közvetlenül a befutó előtt történt a baleset, így időhátrányt egyikük sem kapott. Martin kulcscsonttörést szenvedett, így pénteken nem áll rajthoz, így a Tour két évvel ezelőtti bajnoka, a Martin mögött második Chris Froome öltheti magára ismét a sárga trikót.

Pénteken a Livarot és Fougeres közötti 190,5 kilométeres etap vár a mezőnyre.

 


Christian Prudhomme, a Tour versenyigazgatója: „Normandia után a Tour de France Bretagne-ba lép át, amely lépés a sprintereknek fog kedvezni. De az úton Fougères-be, mint akárhol máskor, a szökések reménykedhetnek kedvező körülményekben, hogy életben tartsák reményeiket.

A rajt: Livarot

Az erős sajtok szerelmeseinek ismerős lehet a Livarot név, akár tudják, hol van, akár nem. Ez egy ezredesnek becézett zsírban szegény sajt, az oldalán található papírból vagy nádból készült csíkok miatt, amelyek az összetartását szolgálják.

 


A területen az almából készült italok (cider, calvados és a pommeau) is elterjedtek, a sajt ízének kiegészítéseként.

A város látványosságai közül a legkiemelkedőbb természetesen a Graindorge sajtgyár. A látogatók egy üvegdal mögül végignézhetik a sajt készítésének összes lépését és betekintést nyerhetnek a normann sajtok világába.

A sajtnak köszönhetően a város a 19. században felvirágzott és az ipari forradalomnak köszönhetően bekapcsolódtak a vonathálózatba. Ennek a folyamatnak állít emléket a ma már bezárt, szabadon látogatható Leroy gőzmozdony gyár.

A Chateau Kinnor kertjében található Franciaország legidősebb platánfája, 530 éves.

Itt született II. Gonosz Károly, Navarra királya és Francois Lemarchand kerékpáros, ma az ASO (a Tourt rendező szervezet) tagja.

A cél: 
Fougères

Fougères volt a színhelye az eddigi leghosszabb csapatidőfutamnak 1985-ben. 73 kilométer volt a táv. A La Vie Claire csapat nyerte meg, amelynek színeiben indult Bernard Hinault és Greg Lemond. Ekkor az egész versenyt ők uralták: az összetettben a top 10-ben 8 versenyzőjük volt bent.

 


Számos rekordot tart a város: a vár a legnagyobb tökéletesen megmaradt erőd egész Európában. Összesen 13 tornya van és a várárkot a Nancon folyó töltötte fel vízzel. 2013-ban a malmot is újra építették, ezáltal még több látogató érkezik évente Fougères-be.

 


Itt található Bretagne legrégebbi harangtornya, 1397-ben építették és azóta meghatározó szerepet tölt be Fougères életében. A Saint-Léonard templomban vannak Bretagne legrégebbi üvegablakai, a 12. századból származnak.

Helyi specialitások a ramaougerie de pommé almalekvár és a galette-saucisse. Ez egy kolbász, amelyet palacsinta (crepe) tésztába tekertek.

Itt született Honoré de Balzac és Emmanuel de La Villéon impresszionista festő, valamint lakott itt Victor Hugo is.

Útközben áthaladnak Vimoutiers-én, itt halt meg Marie Harel, a camembert feltalálója. Itt ér véget az évente megrendezett Paris-Camembert bicikliverseny, amelynek győztese egy óriási sajtot kap díj gyanánt.

Le Pin-au-Haras-ban tenyésztik Franciaország egyik legnagyobb presztízsű ménesét.

Lassay-les-Chateaux-ban, ahogy neve is mutatja több kastély is található: a Bois Thibault, a Lassay és a Bois-Frou.