5 ezer Picasso mű Párizsban!

2014. március 5.

5 ezer Picasso mű Párizsban!

Június 21-én nyitja meg ismét kapuit a párizsi Picasso Múzeum, ahol Picasso mintegy 5 ezer művét állítják ki. A belépők árusítása a nyári szezonra április végén kezdődik az interneten.

Öt év átfogó felújítási munkálatokat követően június 21-én nyitja meg ismét kapuit a párizsi Picasso Múzeum, ahol megduplázták a kiállító tér nagyságát és háromszor annyit művet fognak kiállítani, mint korábban.

 


A felújítást végző Eiffage csoport és a Pradeau & Morin nevű leányvállalata "vállalta, hogy tartja a határidőt. A célunk, hogy a nyár első napján, június 21-én megnyissuk a kapukat a nagyközönség számára. A 2009 óta zárva tartó múzeumot néhány nappal korábban a köztársasági elnök fogja felavatni" - mondta Anne Baldassari igazgató az egyelőre még üres és felállványozott épület első sajtóbejárásán. Hozzátette: "Elegünk van abból, hogy csak negatív híreket közölnek rólunk".

Az elmúlt hetekben a francia sajtóban több írás is megjelent arról, hogy nem valószínű, hogy a Picasso Múzeum a tervezett határidőre elkészül. A cikkek bírálták, ahogy az igazgatónő intézi a felújítást, amelynek eredetileg 2011-re kellett volna befejeződnie. Anne Baldassari részletes tájékoztatással kívánt reagálni a vádakra.

A Picasso Múzeumnak helyet biztosító 17. században épült ötszintes Hotel Salé munkálatai a párizsi Marais negyedben március végén fejeződnek be. Az úgynevezett technikai szárny, amelyet tavaly nyáron kezdtek építeni, májusra lesz kész.

 


"A felújítás két és fél évig tartott. Nem lehetett gyorsabban megcsinálni" - hangsúlyozta Baldassari, aki 24 éve dolgozik az intézményben, amelynek 2005 óta az igazgatója.
A felújítás 52 millió euróba (16 milliárd forintba) került, amelyből 31 millió eurót (9,6 milliárd eurót) a gyűjtemény 2008 óta tartó utaztatásából gyűjtött össze a múzeum.

Az ötszintes épület teljes területét a Picasso mintegy 5 ezer művét tartalmazó gyűjtemény bemutatásának fogják szentelni, valamint látható lesz a festő saját magángyűjteménye is, s időszakos tárlatokat is szerveznek majd. Miután a múzeum adminisztrációs része, a raktárak és a műtermek, amelyek az ötödik szintet foglalták el, átkerülnek az új szárnyba, az 1985-ben megnyílt intézmény kiállítótere a korábbi 1600 négyzetméterről 3800-ra fog nőni. Így egyszerre háromszor annyi művet lehet majd kiállítani látni, mint korábban.

Az átalakításnak köszönhetően a látogatók egy hatalmas üvegcsarnokba fognak érkezni, ahonnan egy lépcső vezet majd fel a kávézóba, amelynek hatalmas, de eddig lezárt teraszát is megnyitják a nagyközönség számára, ahova évente egymillió látogatót várnak majd.
Valamennyi termet és a csodálatos lépcsőházat is a 17. századi eredeti formájában állították helyre.

A múzeum teljes területe mozgássérültek számára is könnyen bejárható lesz. Az udvaron lecserélték a macskaköveket és egy egyesület már le is tesztelte kerekesszékkel az új talajt.

A világítást, a légkondicionáló, a tűzvédelmi és a biztonsági rendszert is teljesen felújították.
"Mindenhol 360 fokos kamerák vannak, riasztó berendezések, a képek törhetetlen üvegekben. A Picasso Múzeum bunker lett" - hangsúlyozta az igazgatónő. "Nagyon egyszerűen, de nagyon szépen akartuk rendbehozni ezt a 17. századi épületet, Picasso modernitásához méltóan. Mindenben maximalisták vagyunk" - tette hozzá. Az új, betonból épült szárnyat - amelyben egy pedagógiai központ és egy előadóterem is fog működni - növényekkel vonják be és kubista kiskertet is létrehoznak mellette.

A belépők árusítása a nyári szezonra április végén kezdődik az interneten.

(MTI)