» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Róma alatt körülbelül 40 katakombarendszer húzódik.

A puha vulkanikus kőzetben vájt labirintusok építése a Kr. u. II. században kezdődött, s a keresztények titkos temetkezési helyéül szolgált, később istentiszteleteket tartottak itt. Némely katakomba akár négyszintes is lehet, a tudósok szerint pedig lehetnek olyan labirintusok is, amelyeket még fel sem fedeztek.

Már az ókori Rómában is a szökött rabszolgák számára logikus választásnak tűnt a városi katakombarendszer átmeneti menedékként való használata, amely – nyirkos, szűk, rágcsálókkal és bűzlő tetemekkel teli járataival – eggyé vált a bűnözés fogalmával.

A katakombák ráadásul nem csak a szökött rabszolgák ideiglenes oltalmát jelentették, a Róma által üldözött kultuszok, vallások hívei is itt gyűltek össze. Ilyen volt például a bacchanália, amely tulajdonképpen egy mulatságot jelöl, s amelynek központi eleme a bor – olykor túlzó mértékű – fogyasztása volt. A vallási eredetű szertartás Hellászból idővel átterjedt a Római Birodalomra is, ahol a részvételt mértéktelensége és kicsapongásai miatt megtiltották az embereknek – aki a tiltás ellenére sem tudott nemet mondani Bacchusnak, azt perbe fogták és akár ki is végezhették.

Ez volt a helyzet a keresztényekkel és a zsidókkal is. A Traianus római császár által meghozott rendelet kimondta: mindazok, akik nem tagadják meg saját istenüket, azokat Rómába kell vinni, és a vadállatok elé kell vetni – így azokat a keresztényeket, akik nem vallották magukénak a hivatalos római isteneket, kivégezték. A keresztények és a zsidók vallásgyakorlata azért számított felforgató tevékenységnek, mert lényegében a császárkori Róma központi elemét kezdték ki. Az egyistenhitre épülő, „veszélyes ideológiát” valló hívők támadták a divi filius („isten fia”) eszményét, hitük miatt azonban a föld alá szorultak.

A katakombák az ókori keresztényüldözések alatt menedékhelyek is voltak, a földalatti folyosókból álló rendszereket a keresztények gyülekező- és temetkezőhelyül használták – a vértanúk ünnepein a szentmisét azok sírjánál, a gyászistentiszteleteket pedig a holtak sírjai fölött tartották. A falakon vallási szimbólumok és festmények pompáztak, ami a földalatti tájékozódást is segítette. A hívőknek fontos volt, hogy a városhoz közel maradjanak, mivel úgy gondolták, hogy igéjük így sokkal könnyebben eljut mindenkihez és az áhított üdvözülést is innen fogják elnyerni a mennyország kapuja előtt.

Tartomány:Lazio
Település:Roma
GPS: 41° 53′ 35.95308″, 12° 28′ 58.55556″

Még nem érkezett hozzászólás!