» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Montecassino leginkább az első kolostorról ismert, melyet a bencés rend atyja, Szent Benedek alapított 529-ben.

A második világháborúban, 1944-ben az amerikai csapatok teljesen lebombázták, csak a kripta maradt meg.

A kolostort egy Apollón szentély romjaira építették. Elkészülte után Szent Benedek állítólag soha többet nem lépett ki innen, bár holtteste megjárta Franciaországot, mielőtt végső nyugalomra helyezték Montecassinóban.

A kolostor a 15. századig virágzott, míg egy földrengés kárt nem tett benne. Mire helyrehozhatták volna, Napóleon seregei elfoglalták 1799-ben.

A második világháború egyik leghíresebb csatája is itt zajlott 1944 januárjától májusig. Február 15-én az amerikai bombázók teljesen lerombolták a kolostort, azzal a céllal, hogy megöljék a németeket. Azonban egy német sem tartózkodott ott a támadás alatt, ezért mindössze 230 olasz civil halt meg. Szerencsére 1942 decemberében két német kapitány megmentett több mint 1400 kódexet és más dokumentumot, és elvitték a Vatikánba, bár utána Göringnek ajándékoztak mindent születésnapjára.

1964-ben VI. Pál pápa utasítására újjáépítették Montecassinót.

A kolostor híres sörgyártásról is, söre már a 15. században is híres volt. Az apátsági sör a trappista sörök "alfajja", amelyet csak tizenegy monostor állít elő a világon. 

A város

A város legfontosabb látnivalója az apátság, de a turisták kedvelt célpontja még a római színház és amfiteátrum, a háborús temető, a Terme Varroniane termálfürdő és Camusac kortárs művészeti múzeum.

Helyi ételek a bucatini all'amatriciana (spagetti tészta disznóhúsból és paradicsomból készült szósszal), articsóka szívek majorannával, bivalytejből készült caciocavallo sajt, sült mozzarella, corallina romana (szalámi szerű étel hagyományosan a Frosinone területről), és vargánya gomba olajban sütve.

A legjobb borok a Tatina (vörös) és a Pentro di Isernia (vörös, fehér és rozé).

 
Tartomány:Lazio
Cím:Montecassino
GPS: 41° 29′ 29.8288″, 13° 48′ 56.97511″

Még nem érkezett hozzászólás!