Loreto, Szent Ház kegyhely

A Szent Ház bazilikájának otthont adó Loreto városa a katolikus világ egyik legfontosabb és legősibb Mária zarándokhelye.

A kegyhely egy kis, egyszerű, terméskőből rakott házikó (a Santa Casa), amely – egy, a 14. században kelt legenda szerint – eredetileg a Szentföldön állt; ez volt a Szent Család otthona. A hagyomány szerint Szűz Mária itt született és élt, és ahol az Angyali Üdvözletet fogadta, Jézus csodálatos születésének hírét kapta.

A házikó köré a 15-16. században bazilikát emeltek fölé, a Santuario della Santa Casa székesegyház kupolája alatt áll, és alacsony fal veszi körül, amelynek márvány díszítményeit Donato Bramante tervezte.

Valószínűleg innen származik az egyik legrégibb bűnbánó ima, a loretói litánia.

A lorétói kegyhely története a XIII. század végéhez kapcsolódik. 1294. december 10-én érkezett Itália adriai tengerpartjára, Recanati város kikötőjébe az a Ház, amelyben Szűz Mária családja lakott Názáretben – vallja a hagyomány és erősíti meg a Ház eredetiségét a történelmi kutatás, a régészet, az építészet-történet, az epigráfia és legújabban a pollenkutatás eredménye is.

A mai Szent Ház oltárlapja fölött latin felirat hirdeti a János evangélium híres karácsonyi szavait: „Az Ige testté lett’”. Egyetlen szót tettek hozzá: „itt”. A szöveg latinul így hangzik: „Hic Verbum caro factum est”, vagyis „Itt testesült meg az örök Ige”.   

Ez az apró szó oly megható és sokatmondó. Meghatja a zarándok szívét és valójában Lorétó ezért lett immár több mint 700 éven át Itália legjelentősebb kegyhelyévé.

A názáreti Szent Ház története

A názáreti Szent Ház története izgalmas eseménysorozat. Szent Ferenc még látta 1219-ben, de még 1288-ban is egy domonkos zarándok ott imádkozhatott falai között. Viszont egy német zarándok 1332-ben már csak romokat talál az egykori Ház helyén. 1288 és 1332 között eltűnik a Szent Ház, mert elmenekítik a muzulmán hódítók elől. És éppen 1291-ben elesik Szíriában a Szent János Ispotályos Lovagrend Akkó vára is, a kereszténység utolsó ottani bástyája. Ekkor hozzák el a Szent Ház köveit és menekítik Nyugatra, biztonságba. Hajón hozzák és nem angyalszárnyon. Mégsem téved a középkor eszmevilága, amely angyaloknak tulajdonítja a Ház Itáliába érkezését.

Egy 1985-ben felfedezett okirat egy bizonyos Angeloi bizánci nemesi család történetéről tudósít, amelyben Nikéforosz Angelosz epiruszi uralkodó kiházasítja Itamár nevű lányát a nápolyi király fiával, II. Tarentói Fülöppel. A kelengye lajstromában ott a rejtély kulcsa: „A szent kövek, amelyeket a Szűz és Istenanya, Miasszonyunk házából hoztak el”. Az Angelosz görögül angyalt jelent – a mi magyar angyal szavunk is ennek lágyítása –, az Angeloi már családi név és valóban ők, az Angyalok nemzetsége mentette Názáretből a Szent Ház köveit az Adriai-tenger túlsó partjára. A frigy időpontját is ismerjük: 1294 augusztusa-októbere. Recanati városa akkor a Pápai Államhoz tartozott, az adományt a pápának szánták, az 1294 júliusában megválasztott V. Cölesztin remetepápának, aki három nappal a Szent Ház megérkezése után, 1294. december 13-án lemondott.

Utóda VIII. Bonifác, majd a pápák avignoni fogsága következik, de a Szent Házat nagy kegyelettel Recanati közelében egy tengerre néző hegyfokra helyezték, hogy onnét „hazalásson”. A kis házat egyszerűen a földre emelték, alapozás nélkül és úgy áll ma is ott, csodájára mindeneknek és mindenkinek. A Ház azóta nem mozdul, csak a világ indul meg feléje. Pápák sora kereste fel és mintegy kétszáz szent a történelem során.