» Olaszország

» Olaszország » Calabria


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Capo Rizzuto tengeri védett területe a maga nemében a legnagyobb Olaszországban. A part mentén fekvő kis félszigeten álló gyönyörű kastélyt nem szabad kihagyni.

A Rizzuto-fok (Capo Rizzuto) környékét már az ókorban lakták s Promontorium Japigium néven, azaz a japigok fokaként volt ismert. A hagyományok szerint az ókori várost Priamosz nővére, Asztiokhéna alapította, miután elmenekült Trójából. A görögök megtelepedésével Dél-Itáliában a vidék a szomszédos Krotón fennhatósága alá került.

Isola di Capo Rizzuto első írásos említése a 10. századból származik. Nevének eredetét homály fedi, valószínűleg a latin asyla szóból eredeztetik, aminek jelentése védett hely.

A következő századokban jelentősége megnőtt, püspöki székhely lett, megépült a tengerpart mellett a vára, amit napjainkban Le Castellának (Castello Aragonese) neveznek.

A görögök az 5. század körül építettek a félszigeten egy erődöt, amelyet később a rómaiak használtak. Az erődítmény egy menedékhelyet jelentett Hannibal számára, miközben hadserege visszavonult a Róma elleni második hadjárata alatt.

Róma bukása után számos különféle királyság, birodalom uralkodott a környéken, például a normannok, a bizánciak, és mindegyikük használta és bővítette az erődöt az évszázadok során. A várat a 9. században elhagyták az arabok támadása után.

1536-ban a vár a török kalózok kezére került, akiknek hosszú ideig sikerült megtartaniuk, így a Földközi-tenger egyik legjelentősebb kalózvára lett.

Tartomány:Calabria
Cím:Capo Rizzuto
GPS: 38° 54′ 9.11664″, 17° 5′ 45.00744″

Még nem érkezett hozzászólás!