Cannaregio - Velence a tömegektől távol

A Sestiere Cannaregio-ban, Velence legészakibb kerületében távol kerülsz a tömegtől, és könnyen megközelíthető, a város bármely pontjáról vízi busszal vagy gyalog.

Cannaregio Velence egyik kevésbé ismert, de legizgalmasabb történelmi negyede, ahol található a világ legrégebbi gettója, amely több mint 500 éves múltra tekint vissza. A kis utcákkal és kézműves műhelyekkel, valamint a lagúnára nyíló csendes és félreeső kilátással rendelkező Zsidó Múzeum és a Zsinagóga mindenképpen megér egy látogatást, és a szűk utcákon álló régi házak közül sok felső emeletén egykor zsinagógák voltak.

Régi templomok és Tintoretto háza

A környéken számos érdekes templom található, például a Madonna dell'Orto templom, amely Tintoretto festményeivel rendelkezik. A templom közelében látható az a vörös ház, ahol a nagy festő, akinek igazi neve Jacopo Robusti volt, élt. A Santa Maria dei Miracoli templom egy kis csatorna mellett található, a Madonna dei Miracoli híres festménye, a Szűzanya és a Gyermek egy virágos réttel, amelyről úgy tartják, hogy csodákat tesz.

A Chiesa di San Geremia-ban található Szent Luca sírja.

A velencei cicchetti

Cannaregio esténként kel életre, amikor a helyiek kiülnek a kis bacàri kocsmákba a kis calli mentén, hogy egy ombra-t, azaz egy pohár bort, válogatott cicchettivel együtt fogyasszanak. Ezek Velence függőséget okozó ujjételek, amelyek sült halakból, például tintahalból és szardíniából, sült zöldségkeverékből, a helyiek által frittura mista néven ismert sült zöldségekből, olajbogyóból és más ízletes finomságokból állnak.

Sok ilyen apró kocsmában a reggeli és az ebéd közötti felüdülésként a délelőtti órákban is felszolgálnak cicchettit.

A világ legrégebbi gettója és a Zsidó Múzeum

A Velencei Köztársaság szenátusa 1516. március 29-i dátummal határozott arról, hogy a városban élő zsidóknak el kell hagyniuk az általuk lakott Giudecca szigetét és Velence más részeit, ahol addig szabadon letelepedhettek. 

A Velencében ezer óta élő zsidó közösség tagjainak egy számukra kijelölt városrészbe kellett költözniük, amelyet az ott lévő fémöntő műhelyek miatt "geto"-nak neveztek (ami öntést jelent). A gettó területét csak két híd kötötte össze Velence többi szigetével, így a zsidók lakta sziget ellenőrizhető volt, éjszakára ezt a két hidat is lezárták, és a zsidók nem hagyhatták el
a gettót.

A velencei gettó mégis magas szintű kulturális, értelmiségi és vallási élet központjává vált.