» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Március 9-én a római autóvezetők összegyűlnek a Szent Franciska-templom körül, áldást kapnak magukra és gépjárműveikre.
 

Március 9. Római Szent Franciska olasz szerzetesnő ünnepe, ő Róma társvédőszentje, a gépjárművezetők patrónája.

Előkelő római családban született. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt. Már gyermekként arra vágyott, hogy teljesen Krisztusnak szentelhesse magát, ám apja már tizenhárom éves korában férjhez adta. Házasságukból hat gyermek született, csak egy érte meg a felnőttkort. Róma Trastevere városrészében, a Tiberis nyugati partján, a Szent Cecília-bazilika közvetlen szomszédságában éltek. Franciska férje egy háborúban súlyosan megsérült; de Franciska kitartó ápolásának köszönhetően felépült. Néhány év múlva ellenséges csapatok törtek be házukba, egyetlen élve maradt fiukat túszként elrabolták, a házat kifosztották és felgyújtották. A ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről is. Később a hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket társulatba gyűjtötte, és 1425. augusztus 15-én megalapította a bencés harmadrendet, az obláták közösségét. A rend tagjai Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek, s karitatív szolgálatokat végeztek. 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővéreknek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Férje halála után, 1437-ben lépett be a saját maga által alapított kolostorba, és itt is halt meg.

1608-ban avatta szentté V. Pál. Ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Róla nevezték el a korábbi Santa Maria Nova-templomot. Szent Franciska Péter és Pál apostolokkal együtt Róma társvédőszentje, és őt hívták segítségül pestisjárvány idején, valamit a purgatóriumban szenvedő lelkek megsegítésére.

1925-ben XI. Piusz pápa az autóvezetők védőszentjévé nyilvánította, olyan szokást vezetett be ezzel, amelyet azóta is tartanak az olasz fővárosban: március 9-én a római autóvezetők összegyűlnek a Szent Franciska-templom körül, áldást kapnak magukra és gépjárműveikre.

Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Basilica di Santa Francesca Romana
GPS: 41° 53′ 28.18824″, 12° 29′ 19.63486″

Még nem érkezett hozzászólás!