» Magyarország

» Magyarország » Pest » Dunakanyar

Zebegény látnivalói, kirándulóhelyek, szabadstrand


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Zebegény látnivalói.

Kós Károly által tervezett zebegényi Havas Boldogasszony templom

A szecessziós stílus jegyeit hordozó, az erdélyi építészetet idéző, tornyos épület a fiatal Kós Károly tervei alapján közadakozásból 1906 és 1910 között készült el. Az ezt megelőző évtizedekben a Pest-Vác vasútvonal jóvoltából az apró kis Zebegény a fővárosi értelmiség kedvelt üdülőhelyévé vált. Megalakult a Zebegényi Nyaraló Társaság. Ennek kapcsán vendégként vetődött a faluba 26 éves korában az erdélyi származású, építészként, grafikusként, néprajztudósként, íróként is maradandót alkotó Kós Károly (1883-1977) is. Élete során jó néhány templomot is tervezett, de lévén, hogy református volt, közülük a zebegényi az egyetlen katolikus templom.

A templom történetéhez tartozik, hogy annak idején az építkezés végére a kassza kiürült, ezért a falak külső díszítésére az elődöknek már nem futotta. Az eredeti Kós-tervek viszont megmaradtak, amelyeknek alapján 100 év elmúltával pótolták a hiányt, megerősítették a falak szigetelését, megújult a tető, az üvegablakok és a sgraffito technikával készült eredeti Kós díszek is a helyükre kerültek. Így már a kereszt, a stilizált galambok és a Szűz Mária-felirat látható a vakolat kikaparása által, ahogy azt Kós Károly elképzelte.

Szőnyi István Emlékmúzeum

Szőnyi István 1924-től haláláig élt és alkotott Zebegényben. Művészete itt teljesedett ki, festészetét a varázsos szépségű táj, a faluban élő emberek ihlették. Egykori lakóháza és műterme 1967-től emlékmúzeum.

Az állandó kiállításon a mester minden alkotói korszakából látható egy-egy jelentős festmény, olyan remekművek, mint a Kerti pad, a Vízparton, a Reggel, az Este Zebegényben, vagy A falu ősszel. Időszaki tárlatokon tekinthetők meg több ezer darabból álló grafikai életművének legszebb darabjai. Tanítványainak, pályatársainak munkáit kiállítás-sorozatok keretében ismerhetik meg a látogatók.

A Szőnyi ház mögött levő hatalmas kertben a művészről elnevezett képzőművészeti szabadiskola és ifjúsági művésztelep működik.

Napraforgó házak

A falu egykori főútján a Dunára néző Napraforgó-házak tűnnek fel, amelyekben gr.Károlyi Lászlóné sz.gr.Apponyi Franciska  gyermekparadicsoma működött.

A grófnő nevéhez fűződnek az 1936-ban kialakított, kékre festett Duna-parti „Virágnyaralók” melyeket magyar népművészeti stílusban rendezett be. Gondozott kert és szépen kiépített strand várta a nyaralókat. Az ő kezdeményezésére alakult meg a Virág Egylet Zebegény (VEZ), és nevelte a gyermekeket a természet szeretetére, akik virágok, fák, cserjék és madarak neveit viselték. A házak ma utcakép és helyi védelem alatt állnak.

Jellemzőjük az encián kék szín, amelyet idővel néhány házon már átfestettek.

Sárkánydomb

A falu egykori nyaralótelepén futó házak közötti kaptató fut a Sárkánydombra, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra. Megéri a 15 perces sétát felfelé. 

Remete-barlang

Nagymaros és Zebegény közt található a Dunakanyar csúcsának is tekinthető ősi Remete-barlang. Számos legenda övezi a kilenc, emberi kéz vájta üreget. Gyönyörű a kilátás innen a Dunakanyarra. 

Sziklakápolna

A Kálvária-domb alján a szerpentin mentén található a Sziklakápolna, melyben a legenda szerint egykor egy remete élt. Az ő munkája a barlang jobb oldalán látható gyönyörű kő dombormű, amely Szűz Mária megkoronázását és a Szentháromságot ábrázolja. A remete halála után kibővítették a barlangot, és templommá alakították át. Az 1770-es évek végén már álló templom szentélyeként használták a barlangot. Az Öregtemplom lebontása után évtizedekkel később, 1938-ban Jékey László és Bartóky Magda építtette a jelenleg is látható díszes, címeres homlokzatot a kovácsoltvas kapuval Hendrich Antal tervei alapján. A kápolna mellett a helybe mélyedve található a remete sírja. Augusztus 5-én, búcsú napján tartanak itt litániát. Adventkor pedig életnagyságú betlehemet csodálhatnak meg a kápolnában az érdeklődők.

Kálvária-domb

Trianoni emlkéhely

Maróti Géza építész-iparművész úgy tervezte meg a Zebegény fölötti Kálvária-dombon található „Országzászlót” és „Hősiemléket”, hogy az egész együttes („Nemzeti Tragédiák Emlékhelye”) a Duna felől már több kilométeres távolságból látható legyen.

1960-as években az országzászló-építményt kilátóvá alakították át, eredeti funkcióját pedig elhallgatták. 1996-ban az egyik oszlopon emléktáblát helyeztek el, felidézve a trianoni békeszerződést, majd megkezdődött a komplexum helyreállítása, az ezredforduló óta pedig ismét trianoni emlékhelyként működik. 2000. június 4-én hivatalos emlékünnep keretében avatták fel, és a történelmi Magyarország egyes régióiból hozott földet helyeztek el a talapzatánál.

Az emlékhelyegyüttes másik végén, a Kálvária-kápolnában felszentelték a „Nemzeti Emlékezés Harangját”.

Az emlékhely központi oszlopából emelkedik ki a félárbócra eresztett országzászló, a környező négy kőoszlop tetején pedig országalmára emlékeztető, kettős kereszttel ellátott fémgömböket erősítettek.

Kós Károly-kilátó

A Kálvária dombon található kilátót Csóka Árpád tervezte, amely szemből egy római őrtornyot, alsó része székelykaput, oldalról nézve pedig egy templomot idéz elénk. 

A kilátót Kós Károlyról nevezeték el, a vörösfenyő torony alsó része székely kaput formáz, ezzel is tisztelegve az építész erdélyi származása előtt.

A kilátóról csodás látvány nyílik Zebegényre, a Dunára és a Pilisre. Az emlékmű és a kilátó néhány perc sétára található Zebegény főterétől, így akár kisgyermekkel is könnyen meglátogatható.

Kálvária

Kilenc stációból áll, a keresztút végén áll az 1853-ban épített kápolna.

Julianus kilátó - Hegyestető

A Hegyestető 482 méter magas csúcsán álló, csaknem tizenöt méter magas, középkori bástyát idéző Julianus-kilátó a Dunakanyar legszebb körpanorámáját kínálja. Tetőjéről nemcsak a Dunára, a belső Börzsönyre is páratlan kilátás nyílik. A tornyot 1939-ben az Encián Turista Egyesület építette 25. évfordulója alkalmából, emléküket tábla őrzi a kilátón. Az egyesület annak idején minta turisztikai térséget hozott létre a Börzsönyben, és szívesen neveztek el helyeket magyar történelmi személyiségekről.

A Hegyes-tető (482 méter) Zebegényből is, Nagymarosról is elérhető.  A távolság is hasonló, körülbelül négy kilométer oda, ugyanannyi vissza. Zebegényből a sárga, Nagymarosról a kék jelzésen kell menni.

Az útvonal télen-nyáron járható. A Hegyes-tetői szakasz meredek, nedves időben csúszós. Túracipő használata ajánlott. A Törökmező tanösvény szakaszonként is bejárható. Aki a teljes útvonal bejárásához szükségesnél kevesebb időt tud eltölteni a környéken, a túra több pontjáról elérheti a tanösvénnyel párhuzamosan futó Panorámautat, amelyen visszatérhet a kiindulóponthoz. A fáradalmak kipihenésére az útvonal mentén több pihenőhely áll rendelkezésre. Törökmezőn található a Törökmező Turistaház – Kalandpark és Kis-Állatpark.

Szabadstrand a Duna-parton

A zebegényi szabadstrand a Dunakanyar egyik legszebb panorámájával várja a strandolni vágyókat.

A szabadstrand partszakaszának hossza mindössze 100 méter, ezért hatalmas tömegek befogadására nem alkalmas, azonban a víz fokozatosan mélyül, tehát gyerekek számára is tökéletes.

A strand felújításakor bővítették a támfalat, amelyet korláttal is elláttak. Az új, betonszerkezetű épületben öltözők, raktárak kaptak helyet, valamint kialakítottak egy napozásra, pihenésre alkalmas tetőteraszt is. Az épület kialakításánál arra törekedtek, hogy minél jobban illeszkedjen a környezetbe.

A partszakaszt, ahol új utcabútorok és napvitorlák kerültek elhelyezésre, kamerarendszer figyeli, és wifi hálózatra is kapcsolódni lehet.

Tartomány:Pest
Település:Zebegény
GPS: 47° 48′ 19.46358″, 18° 55′ 18.41675″

Még nem érkezett hozzászólás!