» Magyarország

» Magyarország » Szabolcs-Szatmár-Bereg


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádi Kastélypark Természetvédelmi Területén áll a 1833-ban klasszicista stílusban épült kastély.

2016-ban nyitották meg a látogatók előtt az 560 millió forint európai uniós pályázati forrásból felújított cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt.

A kétszintes, különleges kialakítású, többszárnyú kastélyt az egykori Szente-Mágócs nemzetségből származó, az egymással rokon Kölcsey- és Kende-család egyik tagja, Kende Zsigmond építtette a Szamos partjára. Az épület angol parkra néző homlokzatát az ősi família legnevezetesebb tagjának, Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének verssorai ékesítik, amelyeket 183 évvel ezelőtt írt rokona kérésére. Kölcseyt és Kende Zsigmondot nemcsak rokoni, hanem közéleti és politikusi szálak is összekötötték az 1800-as években, mert a költő országgyűlési követ, míg a földbirtokos vármegyeházi hivatalnok volt.

Az 1900-as évek elejéről fennmaradt leírások alapján, a műemlékvédelmi követelményeknek megfelelően felújított épületet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága múzeumi formában, turisztikai bemutatóhelyként működteti. Igényes kiállítási feltételeket alakítottak ki a kastély négy termében, ahol az épület és a hozzá tartozó, ugyancsak védett 14 hektáros angol park múltját irodalmi, történelmi és természetrajzi feldolgozásban mutatják be a látogatóknak.

Egy további állandó kiállítás a Kölcsey- és Kende-család történetét mutatja be, egy másik pedig a vidéki nemesség és kisnemesség, illetve a parasztság hétköznapi, valamint ünnepi táplálkozási szokásainak, étkezési kultúrájának, egykori konyhai berendezéseinek állít emléket.

Emellett ökoturisztikai attrakcióként tárlatok foglalkoznak a természetvédelem témakörével, a természet kincseinek bemutatásával. Így az épületet övező angol park fennmaradt ritkaságszámba menő fáival, bokraival és növényeivel is megismertetik a látogatókat. A parkban látható például óriás platán, tulipán-, liliom- és páfrányfa, vérbükk, vörös tölgy, szelídgesztenye, törökmogyoró, virginiai borókafenyő, kaukázusi szárnyas dió, jázmin és fürtös bodza is. A fák alatt kora tavasszal pedig az ország legnagyobb állományú téltemetője virágzik.

A fás területen ritka madarak is fészkelnek, így holló, csóka, erdei fülesbagoly, fekete harkály és négy fakopáncsfaj, köztük a balkáni.

E-Bike túrák

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága legújabb kezdeményezésének köszönhetően elektromos kerékpárokkal is megismerhetjük a Szatmár-beregi térség kincseit. A régió természeti és kulturális értékeinek láncára felhúzott, öt különböző útvonalon futó e-bike túrák a Cégénydányádi Kastélyparkból indulnak, és a nemzeti park honlapján, egy űrlap kitöltésével lehet rájuk jelentkezni: kezdőknek a 45 km-es Szamos-menti településeket bemutató túrát ajánljuk, míg a veterán bringásoknak a 85 km-es beregi körtúrát.

Tartomány:Szabolcs-Szatmár-Bereg
Cím:Cégénydányád
GPS: 47° 56′ 8.71512″, 22° 32′ 51.5364″
Honlap: https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/szatmarbereg/oldal/cegenydanyad-kolcsey-kende-kastely

Még nem érkezett hozzászólás!