Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet

Közép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, tájképi és ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája. A vulkáni működés emlékét őrző csúcsok, ormok, gerincek, eldugott homokkő-szurdokok, Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltfennsíkja, történelmi várak és ipartörténeti emlékek sokasága színesíti a változatos tájképet, melynek meghatározó elemei az erdők is.

1989-ben alakult meg a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet. A Salgótarjántól északra húzódó, 6619 hektáros természetvédelmi terület különlegessége, hogy alapításakor a határ szlovák oldalát is védetté nyilvánították Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet néven. A két terület együtt meghaladja a 23 ezer hektárt, ami a zavartalan élőhelyet kívánó fajok számára különösen kedvező. A védett körzet felöleli a teljes Medves-fennsíkot, Közép-Európa legnagyobb bazaltplatóját is, amelynek mintegy nyolc négyzetkilométere magyar, hét pedig szlovák területre esik.

A magyar oldalon el kell különítenünk a Karancs-hegységet és a Medves-vidéket, hiszen Salgótarján északi városrésze, a főút és a vasútvonal is kettévágja a tájvédelmi körzetet.

A mintegy húszmillió éves, andezitből felépülő Karancs egyetlen hatalmas erdőtömb, alig néhány mezőgazdasági területtel a hegy lábánál. A bazaltvulkánosság kétmillió évvel ezelőtti emlékeit őrző Medves már jóval változatosabb élőhely, főleg az 1990-es évekig legelőként hasznosított fennsík mutat sok hasonlóságot az alföldi füves puszták világával.

A terület egyik legfontosabb értéke az ikrás fogasír nevű növényfaj, legalábbis magyar szempontból. Ez a
kárpáti elterjedésű növény ugyanis Szlovákiában egyáltalán nem ritka, hazánkban azonban a Medves patakparti élőhelyein előforduló, több tízezres állomány a legerősebb.

A határ két oldalán más-más fajokat tekintenek érdekesnek. A szlovákiai Cseres-hegységben a legértékesebbnek a pannon és a kontinentális elterjedésű fajok számítanak, mert ezek északabbra már nem élnek meg. Ilyen például a hernyópázsit vagy az alföldi homoki vértő. Nálunk viszont a magashegyi, kárpáti elterjedésű növények az igazi kincsek, mint például a kapcsos korpafű vagy a strucc páfrány. A Karancs központi része, a salgói várhegy és a Gortva-völgy ritka
állat- és növényvilágának köszönhetően a Natura 2000-területek között is helyet kapott.

Érdekes a terület látványos bazaltkúpja is, nemcsak azért, mert egy részére a tatárjárás után várat építettek, hanem különleges növényvilága miatt is. Ezeken a tél végén gyorsan felmelegedő helyeken - a sötét színű bazaltsziklák könnyen elnyelik és sötétedés után kisugározzák a hőt - gyöngyvesszős cserjések alakultak ki. Jellemző növényük a leány- és a feketekökörcsin. Az itteni molyhos tölgyes erdőfoltok azért is figyelmet érdemlőek, mert északabbra nagyon ritkák. Aljnövényzetükben igazi különlegesség a Karancson megtalált mérsékelt égövi orchideafaj, az atlanti és mediterrán elterjedésű, egész Európában ritka majomkosbor, amelynek ez a legészakabbra eső, ismert élőhelye. Az állományt úgy ötven tő alkotja, az utóbbi években valamelyest gyarapodtak.

A terület nagy részét a cseres-kocsánytalan tölgyesek és a gyertyános bükkösök foglalják el. A jellemző állatvilág nagy része is ezekhez kötődik, például a fehérhátú fakopáncs, a fekete harkály, a kék galamb. A rovarvilág színfoltja a havasi cincér, a tülkös szarvasbogár, a domború futrinka.

A Medves-fennsík puhafaligeteinek értékei között van a kis Apolló-lepke, a nagy színjátszó lepkét és a nagy rókalepkét - ezek hegyvidéki fajok, és az utóbbi években megritkultak. A tájvédelmi körzet fő nevezetessége a ma már megtelepedett fajnak tekinthető hiúz, de az utóbbi években rendszeresen fészkelt itt az uhu, illetve megfigyelték avándorsólyom területfoglalását is.

Vízben szegény a terület, de a négy medvesi bányatóban él néhány védett halfaj, például szivárványos ökle és kurta baing. A piros szitakötő kiemelkedő értékeink közé tartozik ritkasága miatt. A négy patak közül egyben él folyami rák, a vizes élőhelyekhez kötődő fajok közül nem ritka a gyepi béka, a foltos szalamandra, a madárfajok közül a hegyi billegető. Igazi érdekesség, hogy a határ magyar oldalán a közönséges, a szlovákon pedig a Müller vízicickány fordul elő.

A terület vulkanikus vidékként barlangokban szegény, de a régi bányavágatok és a felettük leszakadó, úgynevezett konzekvenciabarlangok sok látványosságot rejthetnek.

Cseh kutatók a Szilváskő barlangjaiban olyan álkaszáspók fajokat találtak, amelyeknek magyar nevük sincs, mert eddig nem kerültek elő sehol sem az ország területén. Előfordul ezekben az üregekben jó pár denevérfaj, de élnek olyanok is, amelyek idős bükkfák odúiban vagy akár a törzstől elváló fakéreg mögött találnak rejtekhelyet. Igazi különlegesség a nimfadenevér, medvesi szaporodására jó példa, hogy a tavaszi hálózások idején szoptatós nőstényeket is találunk.

Bebizonyosodott, hogy a korábban évekig nem látott kis fehérsávoslepke 2007-től újra megfigyelhető, gyors elszaporodását a faj alkalmazkodása eredményezte: hernyói ugyanis az akácfák lombjain táplálkozva is képessé váltak a teljes átalakulásra.

A területet a biológiai tényezők közül két apró rovarfaj fenyegeti. A tűlevelű fafajok amerikai eredetű kártevője, a nyugati levéllábú poloska elszaporodása mellett tavaly előkerült a harlekin katicabogár is. Az utóbbit a levéltetvek pusztítására Kelet-Ázsiából telepítették Európába, de ahol elszaporodott, kiszorította az őshonos katicafajokat. Kérdés, hogy miféle károkat okoz majd a tájvédelmi körzetben.

LÁTNIVALÓK

Salgó és Somoskő várai

A salgóbányai Geocsodák Háza. Geoparki látogatóközpont

Szilvás-kő