» Magyarország

» Magyarország » Csongrád-Csanád


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Tram-train

2021. november 29-én indult el a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút), az utasok 2022 április közepéig ingyen utazhatnak a két város között. A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól, az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban, villamosmegállóban felszállva eljuthatnak a másik város központjába.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.

A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek.

Mártélyi tájvédelmi körzet

A tájvédelmi körzet Hódmezővásárhellyel egy vonalban, a Tisza bal partján található. A mártélyi táj a Tisza déli szakaszának talán legszebb vidéke: holtágak, morotvák, nedves rétek, rekettyések, mocsaras, tocsogós területek találhatóak itt a folyó kiszélesedő árterén. 

Száraz tónak nedves partján

A Száraz tónak nedves partján kezdetű magyar népdalt Kodály Zoltán gyűjtötte Hódmezővásárhelyen 1932-ben.

Tartomány:Csongrád-Csanád
Település:Hódmezővásárhely
GPS: 46° 24′ 42.5799″, 20° 23′ 2.46592″

Még nem érkezett hozzászólás!