» Magyarország

» Magyarország » Borsod-Abaúj-Zemplén

Bodrogkeresztúri kilátó - Az ország legalacsonyabb kilátója


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Bodrogkeresztúron található az ország legalacsonyabb kilátója.

Bodrogkeresztúr mindig kiemelkedő szerepet játszott a Tokaji Borvidék életében, évszázadokon keresztül a borvidék piaccal és vásárjoggal rendelkező mezővárosa volt. A Tokaji Történelmi Borvidék 27 települését 2002-ben az UNESCO felvette a világörökségek listájára kultúrtáj kategóriában.

Kilátó

A kilátó közepén bronzból készült iránytű található.

A kilátónál még a mellette lévő vízműdomb is lényegesen magasabb.

Az akkori hírek szerint a bodrogkeresztúriak azért adtak be pályázatot a kilátóra, mert a turisták eddig a vízmű dombjáról bámészkodtak. Onnan pedig tilos, bár a tetejéről messzebb ellátni, mert a kilátó annál is alacsonyabb.

Újdonságok Bodrogkeresztúron

Több mint 1,6 milliárd forintot kötöttek uniós forrásból Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztésére: tematikus borsétányt alakítottak ki a korábban elhanyagolt pincesorból, zenepavilont építettek, új kilátópont létesült, és megújult a település több utcájának burkolata.

A közvilágítási oszlopokat kicserélték, energiatakarékos lámpatesteket szereltek fel, és a légvezetékeket kiváltották földkábelekkel, ami környezetvédelmi célokat is szolgált. A Hét vezér parknál közvetlen, kiépített kapcsolat jött létre a Bodrog-parttal, ahol "lapátos" megállóhely készült egy úszó stéggel, és élővilágot ismertető információs táblával. A megnövekedett vendégforgalom kiszolgálása érdekében bővült a parkolókapacitás is, 40 új parkolóhely létesült.

Új kilátópont létesült, amely az érintetlen természetbe nyújt bepillantást. Új külsőt kapott a 230 éves református templom, valamint megújult a templomkert és a parókiaudvar, amelyek kulturális és egyházi célú eseményeknek és programoknak biztosítanak majd helyszínt. Különlegessége, hogy az épület hajópadlása évtizedek óta két fokozottan védett denevérfaj nyári szálláshelye. Több mint 2000 csonkafülű és nagy patkósdenevér talál itt menedéket a nyári hónapokban. A projektgazda három elektromos kisbuszt szerzett be, amelyekkel környezettudatos módon fedezhetik fel a település, illetve a szűkebb térség legizgalmasabb látványosságait a vendégek.

Elkészült egy integrált tájékoztató rendszer is, amely webes felületen és mobilapplikáció keretében is elérhető. A turisztikai információs rendszer audioguide-ként is működik, öt nyelven, magyarul, lengyelül, franciául, szlovákul és angolul tájékoztatja a vendégeket a település legfőbb látnivalóiról. A GPS-alapú alkalmazás egyaránt használható az autóbuszos túrákon és a gyalogos településfelfedezés során.

A település történelmi emlékeit a Keresztúri Kincsestárban mutatják be, a kiállítás megújult, a létrejött informatikai rendszer pedig szintén öt nyelvű narrációval szolgál az idelátogatóknak. A projektből akadálymentesítették a kiállítóteret.

Gólyavédelmi Központ

A Gólyavédelmi Központban 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív, gólyákról szóló tárlat.

A Tokajtól mintegy nyolc kilométerre fekvő településen lévő központ a természet- és madárvédelmet kívánja népszerűsíteni. A kiállítás a falu egykori zsinagógájának épületében egy időszaki kiállítással, egy foglalkoztató sarokkal és egy elsősorban gólyás mesedarabok előadására megálmodott bábszínházzal várja a látogatókat. A kiállítás udvarán egy madárvédelmi berendezéseket bemutató tanösvény, az épület mögött pedig egy fából faragott gólyafigurákkal játszható sakktáblát helyeztek el.

A Gólyavédelmi Központ madárvédelmi tanösvénye bármikor szabadon látogatható, kiállítása 2023. június közepéig pénteken és szombaton 10 és 16 óra között tekinthető meg. Hozzátették, nyáron várhatóan a hét több napján is nyitva lesz a központ, valamint csoportok részére előzetes bejelentkezés és egyeztetés alapján ettől eltérő időpontban is megtekinthető.

Bodrogkeresztúr a hazánkban szinte kizárólag településeken költő fehér gólyák számát tekintve az egyik legnépesebb községek egyike. Ebben az évben harminc pár fehér gólyával büszkélkedhet a falu, ahol a nemzetközi és hazai csökkenést mutató tendenciák ellenére emelkedik a madarak létszáma. Tavaly óta két párral bővült a helyi populáció.

Tartomány:Borsod-Abaúj-Zemplén
Cím:Bodrogkeresztúr kilátó
GPS: 48° 8′ 43.86948″, 21° 22′ 30.24768″

Még nem érkezett hozzászólás!