» Magyarország

» Magyarország » Bács-Kiskun

A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A megújult, korszerűvé és akadálymentessé vált Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban a költőzseni alkotói időszakát és családjának relikviáit bemutató két új kiállítás is nyílt.

Petőfi szülőháza, Kiskörös legfontosabb épülete már 142 éve működik nemzeti zarándokhelyként, hiszen Jókai Mór 1880 októberében "minden magyar számára megnyitotta".

A Költőnek szült anyám című kiállítás Petőfi felújított szülőházában, helytörténeti kutatásokra alapozva a helyi jellegzetességekre fókuszál, és bemutatja a Petrovics család kiskőrösi tartózkodását, korabeli kapcsolatrendszerét, a gyermek Petőfi keresztelését, annak dokumentumait, tárgyi világát és a keresztszülőket.     Az emlékmúzeum földszinti tereiben 7 év címmel látható a Petőfi 1842 és 1849 közé eső alkotói időszakát bemutató tárlat. A műveken keresztül megjelenítik a kapcsolódó személyiségeket és a történelmi eseményeket is.

Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont 2016-ban nyitott meg, hogy közelebb hozza látogatóihoz Petőfi Sándor híres költeményének színtereit, alakjait és cselekményét. A multimédiás kiállítás egy labirintus-útvonalon, 14 interaktív termen keresztül vezet végig a János vitéz történetén. A helyszín különféle utak mentén járható be, miközben a részvevők tablet segítségével oldhatnak meg szórakoztató, játékos feladatokat. A látogatóközpont helyszíne 2023-ban egy játszóparkkal is kiegészült, a János Vitéz Parkban játékállomásokon, mesepadokon oldhatnak meg a János vitéz történetéhez kapcsolódó feladatokat a látogatók. A játék egy mobiltelefonos applikáción keresztül működik.

2023-banegy szabadtéri kiállítás is nyílt a városközpontban lévő Luther-sétányon, ahol két méter magas négyzetalapú hasábokon jelenítik meg Petőfi Sándor rövid életútjának legfontosabb állomásait.

Az új létesítményekkel egy 11 állomásos rövid túralehetőség alakult ki, amely egy komplex várostörténeti digitális túraútvonal része is egyben. A városközpontban található 27 történelmi emlékmű, szobor és épület mindegyike mellé információs tábla került. Az ezeken található QR-kód leolvasásával minden emlékhelyről egy-egy két perces bemutatófilm is látható. Az új túraútvonalhoz elkészült egy túrafüzet is, amelyet a helyi Tourinform irodában lehet igényelni.

Petőfi Sándor szülőházának szomszédságában található a világon egyedülálló szoborpark, amelyet a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság hozott létre még 1986-ban. A parkban jelenleg 18 szobor található Petőfi műfordítóiról.     A szoborpark bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatjuk meg négy nyelven. 

Tartomány:Bács-Kiskun
Cím:Kiskörös
GPS: 46° 37′ 14.493″, 19° 17′ 1.23216″

Még nem érkezett hozzászólás!