» Franciaország

» Franciaország » Normandie » Normandia


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Utah Beach volt a fedőneve a legnyugatibb partszakasznak, ahol a szövetségesek az Overlord hadművelet keretében szálltak partra 1944. június 6-án. A partszakasz mintegy 5 km hosszúságú volt, Pouppeville-től egyészen La Madeleine, Manche városáig terjedt.

A partszakasz elérését nehezítette az erős hullámzás, amely elsodorta a hajókat, így egyik sem ott ért partot, ahol kellett volna. Az amerikai kétéltű tankokat a parthoz viszonylag közel bocsátották vízre, és így nagy részük sértetlenül partot ért a Shermanok nagy része viszont elsüllyedt.

Az első partot ért csónak a 4. hadosztály 8. ezredének 2. zászlóaljához tartozó naszád volt, mely a fedélzetén volt Theodore Roosevelt, Jr. dandártábornok, aki több magas rangú tiszt társával behúzódtak egy bombatölcsérbe és megtárgyalták a helyzetet. A partszakasz védelme meglepően gyenge volt, ugyanis a németek nem tanúsítottak nagy ellenállást és hamar bevették.

A partra szállított egységek gyorsan nyomultak előre, a legnagyobb előttük álló akadályt a mocsaras, sáros terep jelentette. A nap folyamán mintegy 23 500 embert tettnek itt partra, a harcban elesettek száma kevesebb volt, mint 200 fő.

Az Overlord hadművelet vagy ismertebb nevén a D-day 1944-ben teljesen meglepte a németeket, és kulcsszerepet játszott a náci Németország ellenőrzése alá vont Európa felszabadításában. A történelem legnagyobb flottájáról, 1213 hadihajóról, 4216 csapatszállító, 736 ellátó hajóról és 864 kereskedelmi hajóról a parti német állásokra nyitott zárótűz után, reggel fél hétkor kezdődött meg a partra szállás az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, a nap végéig 132 ezer szövetséges katonát tettek a partra. Őket 12 ezer repülő fedezte, német részről mintegy 30 ezer katona és 500 repülőgép próbált ellenállni. A normandiai harcok hevességéről lerombolt francia városok, a katonai áldozatok mellett az első napon 3 ezer, a felszabadulásig 20-35 ezer polgári halott tanúskodik. A normandiai katonai temetőkben 110 ezer katona nyugszik, a partraszállás időszakában naponta többen haltak meg, mint az első világháború legvéresebb csatáiban.

Tartomány:Normandie
Cím:Utah Beach
GPS: 49° 24′ 59.01336″, -1° 10′ 32.60964″

Még nem érkezett hozzászólás!