» Franciaország

» Franciaország » Île-de-France

Monnaie de Paris - Párizsi Pénzverde Múzeuma


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az egykori párizsi pénzverde a Szajna bal partján, a Louvre múzeummal szemben található. Az épületegyüttesben kortárs művészeti kiállítások és látványpénzverde tekinthetők meg.

A Monnaie de Paris neoklasszicista épületkomplexumát alakították át egy 35 ezer négyzetméteres kortárs művészeti kiállítóhellyé, ahol helyet kapott egy nagy érmemúzeum, egy bolt és egy étterem is. Néhány pénzverőműhelyt meghagytak látványpénzverdének, az ezekben folyó munkát - emlékérmék gyártását - üvegfalon át nézhetik meg a látogatók.

A Párizsi Pénzverde a legrégebbi állami intézmény Franciaországban, 864-ben, II. (Kopasz) Károly nyugati frank király idején alapították. Eredetileg a Szajna jobb partján működött, a Louvre tőszomszédságában, jelenlegi helyére 1775-ben került.

Az épületegyüttest Philippe Prost francia építész tervei alapján alakították át, ő tervezte a világ egyik legnagyobb emlékművét is, amely a Notre-Dame de Loirette észak-franciaországi nemzeti sírkertben emelkedik. Prost felszámolta a főépületek közé később bezsúfolt kisebb építményeket, egyfajta passzázst alakított ki, szellőssé és tágassá változtatta az épületegyüttest.

A komplexum egy részét már 2014-ben átadták, ott azóta más kortárs képzőművészek mellett az amerikai Paul McCarthy képzőművész, az olasz Maurizio Cattelan és az Olaszországban élő görög Janis Kounellis műveiből rendeztek kiállítást. 2015-ben Guy Savoy három Michelin-csillagos séf nyitott luxuséttermet a Szajnára és a Louvre-ra néző elegáns termekben.

A Párizsi Pénzverdében valójában már évtizedek óta nem gyártanak fémpénzt, 1973 óta a pénzverés a Bordeaux melletti Pessacban történik.

Tartomány:Île-de-France
Település:Párizs
Cím:11, Quai de Conti
GPS: 48° 51′ 23.8104″, 2° 21′ 7.99884″
Honlap: https://www.monnaiedeparis.fr/fr

Még nem érkezett hozzászólás!