Maison familiale d'Henri Matisse

Henri Matisse 1869. december 31-én született Cateau-Cambresis-ban, A francia-német háború idején a család Bohain-en-Vermandois-ba költözött, ahol Matisse fiatalságát töltötte.

A 8 hónapos Henri Émile Benoît-val, Émile Hippolyte Henri és Anna Héloïse Matisse 1870 januárjában Bohain-en-Vermandois- ban telepedtek le, hogy átvegyék az utca sarkában található gabonaüzem vezetését. Henri édesanyja a boltot üzemeltette, ahol vetőmagokat és színezékeket árusított, apja pedig magvakat, műtrágyát és takarmányt szállított a régió gazdáinak.

Henri Matisse

1954. november 3-án halt meg a Nizza melletti Cimiez-ben Henri Matisse francia festő. 

1869. december 31-én Le Cateau-Cambrésis-ben, Picardiában született, apja gabonakereskedő volt. Jogot végzett, ügyvédként dolgozott, s egy rajztanfolyamra járt. 1890-ben kezdett festeni, mikor egy műtét után lábadozott. Első képe egy csendélet volt, ezt sohasem adta el. Felmondott az ügyvédi irodában, majd az École des Beaux Arts iskolán az ismert szimbolista, Gustav Moreau tanítványa lett. 1896-ban négy képét sikerrel mutatta be a Salon de la Societé Nationale kiállításán, az Olvasó nő címűt a kormány vásárolta meg.

Bretagne-ban találkozott Pissarróval, az impresszionisták erősen hatottak rá. Stílusa könnyedebb, színei világosabbak és erősebbek lettek. Az ebédlőasztal című képe botrányt keltett a Salonban. 1898-ban megnősült, Londonban Turner képeit tanulmányozta, majd Korzikán élt.

Egy időre Seurat és Sisley pointilizmusának híve lett. Szobrászatot tanult, első plasztikái Rodin hatását mutatták. A Függetlenek Szalonjához 1901-ben csatlakozott, részt vett a liberális Őszi Szalon kiállításain. 1900-ban tervezte a Grand Palais díszeit. A Vollard-galériában 1904-ben rendezett első saját tárlatán nem volt sikere.

1905-ben Derainnel egy halászfaluban, Collioure-ban dolgozott, itt már szakít a pointilizmussal, és csak tiszta színeket használt. Vásznai az Őszi Szalon tárlatán más, harsány színekkel élő művészek képei mellé kerültek. Louis Vauxcelles kritikus Fauves-nek, Vadaknak nevezte el őket. Matisse a fauvizmus vezetője lett, külföldön is nagy sikert aratott.

A mozgalom hamar széthullott, tagjai más irányzatokhoz csatlakoztak. Maga Matisse élete végig tiszta színekkel élt, ennyiben fauvista maradt, ám inkább a színek és a rajz egyensúlyát kereste képein. A posztimpresszionisták, Cézanne, Van Gogh és Gauguin alkotásaiban talált ösztönzést, érett képein a formákat vastag körvonalak keretezik, a színeket nagy foltokban rakja fel, árnyékot nem fest, a teret alig érzékelteti, elveti a perspektíva szabályait.

1910 körül gazdag plasztikájú kisbronzokat is mintázott. 1913-ban New Yorkban 13 képpel szerepelt, mikor anyagát Chicagóba vitték, Kék aktját jelképesen elégették, ez nagy reklám volt számára. 1911-ben Moszkvába utazott mecénásához, Szergej Sukinhoz, s új benyomásokat szerzett. A Sukinnak festett Vörös harmónia egységes színfelületén csak dekoratív foltok a sárga és kék tárgyak.

1911-13-ban járt Marokkóban. Új ihlető forrásokat keresett, a néger népművészetre ő hívta fel Picasso figyelmét. Lenyűgözte a keleti művészet, perzsa miniatúrák és szőnyegek, japán metszetek, ezek hatására lett a dekorativitás apostola.

Az I. világháború elejétől a Riviérán élt, képei kevésbé merészek, inkább újklasszicistának mondhatók. 1920-ban Gyagilev balettjéhez tervezett színpadképet és kosztümöket, majd ismét szobrászkodott, sokat utazott.

Matisse soha nem politizált, a vichy-i kormány is hagyta alkotni, felesége és lánya azonban részt vett az ellenállásban, a Gestapo le is tartóztatta őket. Kapcsolatuk elromlott, a háború után elváltak. Sokat foglalkozott nyomótechnikákkal: francia poéták verseihez készített metszeteket, Jazz című kéziratos könyvének képeit színes papírból vágta ki. Idős korában, betegen sem csökkent alkotóereje, műveit derű és optimizmus hatja át. 1948-51 közt a dominikánus apácák vence-i kápolnáját dekorálta, akik betegségében ápolták. 1954. november 3-án halt meg a Nizza melletti Cimiez-ben.

Matisse művészetének változatosságát csak Picassóé múlja felül, akivel mindvégig jóban volt. Sokan őt tarják a XX. századi francia festészet legfontosabb alakjának.