Jeanne d'Arc szülőháza

A falu egy erdős domb tövében fekszik, a közelben csendesen folyik a Meuse folyó, amely az északkelet-franciaországi Grand Est régió része. Gyermekkori otthona ma is kiváló állapotban áll a város központjában.

Jacques d'Arc farmer és Isabelle Romée lánya, Joan volt a legfiatalabb az öt gyermek közül. Franciaország akkoriban az Angliával vívott százéves háborúba keveredett, és Domrémyt állandóan fenyegette az angol csapatok inváziója. Akkoriban azt mondták, hogy az ember egy francia faluban felébred, és estére angol lett. Jeanne Domrémy vidékén nőtt fel, ahol a legenda szerint mennyei hangokat hallott. Ezek a mennyei találkozások három szent látomásával csúcsosodtak ki: Alexandriai Szent Katalin, Szent Mihály arkangyal és Szent Margit. Ezek a domremyi élmények vezették őt a háborúba keveredett VII. Károlyhoz, és arra a törekvésére, hogy „kikergesse az angolokat Franciaországból”.

1412. január 6-án született Domrémy faluban Jeanne d'Arc lotaringiai parasztlány, Franciaország nemzeti hősnője, aki a százéves háború legválságosabb időszakában állt az angolok ellen vívott harc élére, és akit a Vatikán csak 1920-ban avatott szentté. 

A XIV. század első harmadában az angolok és franciák között évtizedek óta folyó, az egyszerű népre iszonyatos szenvedést zúdító százéves háborúban az angolok álltak nyerésre. A francia trónon négy évtizedig egy őrült király, VI. Károly ült, s az angolok a dinasztián belüli ellentéteket kihasználva meghódították Franciaország északi részét, s még az sem tűnt kizártnak, hogy kettős monarchia jön létre egy angol királlyal. VI. Károly egyetlen életben maradt fia, a dauphin (a későbbi VII. Károly) teljesen reménytelen helyzetbe került: a koronázó város Reims az ellene fordult burgundiak kezén volt, a Párizst is uraló angolok az utolsó kulcsfontosságú francia erősséget, Orléans-t ostromolták. Ekkor tűnt fel a színen a háború és a történelem menetét megváltoztató lotaringiai parasztlány.

Jeanne d'Arc írni-olvasni nem tanult, nem is tanulhatott, de korán kitűnt jámborságával és vallásosságával. Tizenkét éves korában látomása támadt: Szent Mihály arkangyal, az égi seregek vezére, továbbá Szent Margit és Szent Katalin vértanúk jelentek meg előtte, akik felszólították: verje ki az angolokat és vigye Reims-be a dauphint, hogy ott megkoronázhassák. Jeanne a küldetést először 1428-ban próbálta meg teljesíteni, de hiába kérlelte a közeli francia helyőrség parancsnokát, az nem volt hajlandó ajánlólevelet adni neki. A belső hangok azonban nem hallgattak el, s Johanna hiába bizonygatta nekik, hogy ő csak egy szegény lány, aki sem lovagolni, sem harcolni nem tud, azt a választ kapta: Isten majd segít. Így hát újra felkerekedett és most már sikerrel járt: 1429. március 6-án katonaruhában, szerény kísérettel megérkezett Chinonba, a trónörökös udvarába. Károly szokásához hűen habozott, csak három napi tanácskozás után fogadta a lányt, aki az álruhába bújt királyt kiválasztotta az előkelőségek közül, jóllehet, nem ismerte arcát. Jeanne térdre borulva közölte vele: "Nemes trónörökös uram, az egek királya általam üzeni, hogy majd királlyá kenik és megkoronázzák Reimsben."

Miután papokból és tudósokból álló bizottság megvizsgálta és igazolta hitét és erkölcseit, a cselekvés mezejére lépett.

Kölcsönfegyverzettel, maroknyi csapattal bejutott Orléans-ba, s - olykor a veterán katonák tanácsai ellen cselekedve - nyolc nap alatt felszabadította az ostromlott várost. Az "Orléans-i Szűz" felrázta a demoralizált, korábban vereségről vereségre tántorgó francia seregeket, kiűzte a táborból a prostituáltakat, elrendelte a templomba járást, betiltotta a káromkodást és a civilek fosztogatását. Jeanne d'Arc ezután az angolokat meglepve nem Párizs, hanem a kétszer olyan távol lévő, a megszállt terület mélyén fekvő Reims ellen fordult. Az útjában fekvő városok sorra adták meg magukat, az angol felmentő sereget megsemmisítette és július 16-án bevonult Reims-be, ahol másnap megkoronázták VII. Károlyt. Ezután
megkísérelte Párizs felszabadítását is, de kudarcot vallott, sőt az ostrom során ő maga is megsebesült.

A győzelmek nyomán az új király hívei egyre szaporodtak, ezzelegyütt megindultak az intrikák is, sokan attól tartottak, hogy a nép felszabadító mozgalmai parasztháborúba torkollhatnak. Jeanne 1430. május 23-án Compiegne váránál burgundi fogságba esett, s négy hónap múltán, 10 ezer arany ellenében továbbadták az angoloknak. (Nem bizonyított, de valószínűsíthető, hogy az udvarból árulták el, ám maga a király nem volt az összeesküvés részese.) Jeanne több alkalommal kísérelt meg szökést, de nem járt sikerrel és az angolok elutasították a kiváltására tett ajánlatokat is.

Az eretnekséggel vádolt Jeanne d'Arc bízvást koncepciósnak nevezhető pere 1431. január 9-én kezdődött meg Rouenban, az angol kormányzat székhelyén. Az angolok meg akarták bélyegezni a francia felszabadító mozgalmat, így a per vezetőjének a velük szimpatizáló beauvais-i francia püspököt tették meg, aki szájuk íze szerint kezelte a vádat. Az eljárás jogilag és formailag is ezer sebből vérzett, így a szokástól eltérően tanúkat nem hallgattak meg, csak az írástudatlan vádlott vallomását vették figyelembe, akinek ügyvéde sem volt és az ítélet ellen sem fellebbezhetett a pápához. Az egyszerű parasztlány válaszaival többször is megszégyenítette az őt csapdába csalni akaró képzett teológusokat, de ez persze nem segített rajta. Halálra ítélték és 1431. május 30-án Rouen főterén nyilvánosan elégették, utolsó szavaival Jézust és a Paradicsom szentjeit hívta. Szemtanúk szerint a jelenet még a harcedzett angol katonákat is megrendítette, sokan közülük sírva fakadtak. Maradványait összeszedték és újra elégették, majd a Szajnába szórták, hogy megakadályozzák az ereklyék összegyűjtését.

A háború még 22 évig folyt, és az angolok teljes vereségével ért véget. Jeanne d'Arc perét 1450-ben, VII. Károly utasítására felülvizsgálták és 1456-ban ártatlannak nyilvánították. A Vatikán 1909-ben boldoggá, majd 1920. május 16-án szentté avatta. Jeanne d'Arc, avagy Szent Johanna a XIX. század eleje óta Franciaország egyik jelképe, akit a második világháború idején a fasisztákkal együttműködő Vichy rezsim és az ellenállás egyaránt zászlajára tűzött.