» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A viterbói Palazzo Papale (Pápai Palota) 1257-66 között épült.

Viterbói Szent Róza

A XIII. században, az olaszországi Viterbóban élt Szent Róza - akinek teste természetes úton mumifikálódott, és tökéletes állapotban őrződött meg. Szívrendellenesség vezethetett ahhoz, hogy a lány 1252-ben, 18-19 éves korában meghalt.

A Cantrell-szindróma rendellenesség miatt - melynél a szívet az izmok és a szegycsont nem védi, csak a bőr fedi - a lány szívének lüktetése látható lehetett bőrén keresztül is, ezért is gondolhatták kortársai különlegesnek.

Róza szegény, de vallásos családban született. Noha életrajzáról keveset tudunk, állítólag már kisgyermekként csodákat tett. Háromévesen állítólag feltámasztotta anyai nagynénjét. Hétévesen már visszavonult életet élt, a vezeklésnek szentelte magát. Hanyatló egészsége ellenére később Assisi szent Ferenc rendjébe lépett, szülővárosának, Viterbónak lakóit pedig kegyes, bűnbánó életre szólította fel, hogy ezzel szabadítsák meg a II. Frigyes német-római császár uralma és a politikai ármány alól a város.

Erős császárellenes fellépésének sikere miatt a helytartó száműzte. 1250 decemberének elején Róza állítólag megjósolta a császár halálát. Próféciája december 13-án igazolódott, ezen a napon halt meg II. Frigyes. Ezután a lány Vitorchianóba ment, melynek lakói - a település krónikái szerint - boszorkánysággal vádolták meg. Róza azonban nemcsak tagadta a vádakat, hanem állítólag ennek bizonyítására három órán át sértetlenül viselte el egy máglya lángjait. A következő évben visszatért Viterbóba, ahol a helyi zárdába akart belépni, ám családja szegénysége miatt visszautasították. Noha beletörődött az elutasításba, megjósolta, hogy halála után majd a falak közé kerül. Életének hátralévő néhány hónapját apja házának apró cellájában töltötte, itt is halt meg.

Hosszú kanonizációs eljárás után végül 1457-ben avatták szentté, a katolikus naptár szeptember 4-ét jelölte ki dicsőítésére, amely napon Viterbo lakói körmeneten hordozzák a múmiáját tartalmazó koporsót.

Tartomány:Lazio
Település:Viterbo
GPS: 42° 24′ 56.70868″, 12° 6′ 4.21394″

Még nem érkezett hozzászólás!