Delft

Delft a legnevesebb holland városok egyike, egyebek között kék fajanszai és a festőóriás Vermeer teszik nevezetessé. Delft világszerte híres világszínvonalú festészetéről és porcelánkészítéséről.

Delft történelmi központja, csatornaházai és csatornái az aranykort idézik. A gótikus Nieuwe Kerk a királyi család temetkezési helye Orániai Vilmos óta. Az Oude Kerkben, Delft késő gótikus főtemplomában nyugszik Jan Vermeer festő, valamint Piet Heyn és Maarten Tromp tengeri hősök. Delft híres fehér és kék porcelánjáról, amelyet a 17. század óta a Royal Delft gyárban gyártanak.

Delft látogatottságát növeli kedvező fekvése is: Hágától mindössze 2, Rotterdamtól 13 kilométerre található, de csupán 60
kilométerre van Amszterdamtól is.

Mauritshuis

A klasszicista stílusú városi palota Hágában modern bővítéssel világszínvonalú képtárnak ad otthont a 17. századból származó művekkel. Híres alkotások közé tartozik Jan Vermeer „A lány a gyöngyfülbevalóval” és „Delft látképe” című műve. Rembrandt olyan csúcsművekkel van jelen, mint a „Dr. Nicolaes Tulp anatómiai előadása”, a „Susanna a fürdőben” és utolsó festménye, az 1669-es „Önarckép”. További kiemelkedő alkotások Frans Hals, Jan Steen, Carel Frabritius, Paulus Potter és Jacob Jordaens művei. A flamand iskolát Peter Paul Rubens és Anthonis van Dyck művei képviselik.

Johannes Vermeer

1675. december 15-én halt meg Delftben Johannes Vermeer, a XVII. századi németalföldi festészet Rembrandt mellett legnagyobb alakja. 

1632. október 31-én született Delftben, életéről keveset tudunk.

Egy műkereskedő fia volt, 1653-ban vette feleségül Catharina Bolnest, s ugyanebben az évben a delfti Szent Lukács céh festőmesterként a tagjai közé fogadta. 1662-ben a céh vezetőségitagjai közé választották.

Csak kevés munkája dokumentált (alig negyven darab) és művészifejlődésének időrendisége is bizonytalan. Vermeer a fiatalon elhunyt Carel Fabritius tanítványa lehetett. Legelső munkái még acaravaggiói hagyományokat követve historikus-biblikus témájúak: Krisztus Mária és Márta házában, Diana és a nimfák és a Kerítőnő még barokkos mozgalmasságról vallanak, de hamarosan túllépett ezeken a hatásokon. Az 1650-es évek végén két remekművel adózott szülővárosának: az Utca Delftben és a Delft látképe címűfestménnyel, mely utóbbi egyik fő műve. Mindkét kompozíció a város megragadó, költői hangulatú festői eszközökben gazdag ábrázolása. Egyes kutatók szerint egy gazdag delfti polgár, az 1674-ben elhunyt Pieter Claes van Rujiven volt a festő mecénása, s e patrónus feltűnésével magyarázzák, hogy Vermeer minden ismert ok nélkül a kristálytiszta zsáner felé fordult.

Legszebb képeit az 1660-1670 közötti években festette. A korabeli festészetre jellemző egyszerű motívumokat, zenélő csoportokat, enteriőrökben, hangulatos szobában foglalatoskodó asszonyokat, portrékat alkotott. Legtöbbre kisméretű, gondosan komponált enteriőrjeit értékelik, amelyek megvilágítását az ablakon beáramló napfény adja. Az Olvasó nő, A gyöngymérő nő, a Nő ablaknál vizeskancsóval és a Tejet öntő asszony című képei e korszak munkáinak kiemelkedő darabjai. Egyik leghíresebb képét, a derűsen munkájába merülő Csipkeverő nő-t a párizsi Louvre őrzi.

A hétköznapi témák motívumai átszellemülnek kompozícióin, csöndes elmélyült figurái sajátos álomvilágot, hangulati élményeket fejeznek ki. Művei a tónusok tisztaságával, a fény és a tér bámulatos érzékeltetésével igazolják a festő mesteri tudását. A zsánerszerű kompozíciókon kívül elragadó portrék sorát festette meg, mint például a Turbános fej, a Lány piros kalappal, a Lány flótával című képet.

A szélesebb közönség minden bizonnyal Leány gyöngy fülbevalóval című képét ismeri - nemcsak finom kidolgozása miatt, hanem mert ezzel a címmel készült néhány éve Tracy Chevalier regénye nyomán Scarlett Johansson és Colin Firth főszereplésével nagysikerű film Vermeer életének egy epizódjáról.

Utolsó korszakában régi motívumait ismételte érettebb megfogalmazásban, mint A szerelmeslevél című képén. Megalkotta eddigi műveinek szintézisét a Műterem és A festészet allegóriája című képet. Ez utóbbi - mely a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható - Vermeer költői világának egyik legtisztább megnyilvánulása, amely a színek és fény varázsához menekülő művész utolsó nagy ajándéka az európai és holland festészet számára.

1675. december 15-én bekövetkezett korai halálakor felesége és tizenegy gyermeke magára maradt, anyagi gondokkal küszködve. Vermeer életében nem ért el sikereket. Mivel képeinek döntő többsége magánkézben volt, közvetlen utódai is alig tudtak róla. A mintegy fél évszázaddal később megjelent Nagy Holland Festőenciklopédia minden külön utalás nélkül már csak a nevét említette, külföldi vásárlói egykori kortársainak tulajdonították műveit. Festészetének jelentőségét csak a XIX. században ismerték fel. Ebben állítólag döntő szerep jutott I. Vilmos holland királynak, akinek annyira megtetszett a Delftről készült városkép, hogy 1842-ben előkelő helyre rakatta gyűjteményében.

1935-ben nyílt meg az első önálló Vermeer-kiállítás, mára alkotásai ismertebbek, mint valaha. 1995 telén több mint 300 ezer ember állt sorban Washingtonban a Nemzeti Galéria előtt, hogy megnézhessen huszonkettőt a Vermeer festette "pillanatok" közül. További százezrek tekinthették meg a kiállítást 1996 elején a hollandiai Hágában - a kiállításra pontosan három évszázaddal azután került sor, hogy 1696-ban egy amszterdami aukción Vermeer képeit utoljára együtt láthatta a nagyközönség.

Rabszolgakereskedelem

Delft szerepet játszott a rabszolgakereskedelemben.

A 17. században alapított gyarmatosító óriáscégek, a Holland Nyugat-indiai és a Kelet-indiai Társaság Delftben, is rendelkeztek székhellyel, és a vállalatok vezetői fontos pozíciókat töltöttek be a város irányításában. A település nagy hasznot húzott a rabszolgakereskedelemből: luxusvillák épültek, egyes lakosok hatalmas vagyont halmoztak fel. Azt is hozzátette, az akkori városlakók tudatában voltak annak, hogy a felvirágzás honnan származik.

A holland birodalom a világ szinte minden pontján - Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is - rendelkezett gyarmatokkal.

A Holland Nyugat-indiai és a Kelet-indiai Társaság rabszolgakereskedelme jelentősen hozzájárult az ország gazdasági világhatalmi státuszához a 17. században. Becslések szerint mintegy 600 ezer ember kerülhetett rabszolgasorba a holland uralom alatt.

Hollandia az egyik utolsó európai országként, 1863. július 1-jén tiltotta be a rabszolgaságot.