» Magyarország

» Magyarország » Szabolcs-Szatmár-Bereg


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:



A mai Felső-Tisza vidékét a Tisza számos mellékfolyója és emberi beavatkozás együtt alakította ki. Ennek köszönhetően jött létre a megye legnagyobb holtága, a 185 ha-os „Tunyogmatolcsi Holt-Szamos” néven ismert Szamos holtág. A Tunyogmatolcsi elnevezés kissé megtévesztő, hiszen 17 km hosszan kanyarog a vadregényes víz, eközben 5 község határát érinti, köztük Györtelekét is. Nyugodt szívvel nevezhetjük a horgászat paradicsomának, és nem utolsó sorban elmondhatjuk, hogy a holtág sokkal többet megőrzött a folyók egykori fajgazdagságából, mint más hasonló vízterületek. Vonzerejének egyik fő oka, a csodálatos, vadregényes, szinte még érintetlen tájak. Az idelátogató horgászokat tehát bármikor meglepetés érheti, hiszen a változatos mederben óriási harcsák, pontyok, zsinórszaggató amurok élnek.

A Holt-Szamos melletti földrajzi fekvéséből adódóan - a belvízzel fokozottan veszélyeztetett térségek közé tartozik, ahol 10-20 évenként rendkívül magas vízállások alakulnak ki.

LÁTNIVALÓK

Ökoturisztikai-fejlesztés során a Holt-Szamos mentén öt település, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Ököritófülpös és Tunyogmatolcs idegenforgalmi beruházások valósultak meg.

A beruházás során Fülpösdarócon élménytorony,kilátó épült, amelyről szemügyre vehető a környék vadregényes tája. Géberjénben télen-nyáron használható korcsolyapálya, úszómalom, Győrteleken keszegsütő, Ököritófülpösön pedig fedett szabadtéri színpaddal pihenőtér létesült, míg Tunyogmatolcson újjáépítették a valamikori kurta-kocsmát, amelynek emlékét Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című verse is őrzi.

A fennmaradt emlékek alapján a költő Luby Zsigmond, fülpösdaróci barátjához menve járt egykor a Szamos menti kurta kocsmában, amely a folyón közlekedő komp kikötője mellett állt. Amíg az átkelésre várt, betért a ivóba. Az 1945-ben lebontott épület egyik gerendájába vésve megtalálták a nevét is, amit a legenda szerint ő maga faragott bicskájával. A hagyomány szerint az italkimérőben mulatók sokszor zavarták a közelben lakó Dávid István uraságot, aki szolgájával üzenve,
próbálta csendre inteni a legényeket, s a gyakori vita ihlette meg Petőfi Sándort.

Az újjáépített kurta kocsmát egy új látogatóközpont részeként rendezték be, a régi típusú kocsmapulttal, kármentővel, s az italkimérő egyik asztalánál Petőfi Sándor élethű viaszszobra is látható, ahová letelepedhetnek a turisták.

Géberjénben felújították továbbá a Jékey-kúriát is, ahol ökoturisztikai élménytért rendeztek be. A közeli Shrek-tanya egy viaszbábos játszótér, amely az észak-európai mitológiában említett ogréknak, az emberevő félóriásoknak állít emléket.

Az öt település turisztikai attrakcióit vízi járművekkel, csónakokkal, kenuval és kajakkal is felkereshetik majd a turisták a Holt-Szamoson.

Tartomány:Szabolcs-Szatmár-Bereg
Cím:Tunyogmatolcs
GPS: 47° 58′ 14.34612″, 22° 27′ 29.67228″

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó

arrow_upward