» Magyarország

» Magyarország » Budapest

Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékmű


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az emlékmű nyilasok egyik rémtettére emlékezteti az utókort.


A Lánchíd és a Parlament közötti pesti rakparton található emlékmű Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, 2005-ben avatták fel.

Gyurcsány Ferenc kormányfő azt avatáson az mondta, hogy "Magyarországnak olyan kormányai vannak és reményei szerint lesznek, amelyek megvédik a szabadságot, a biztonságot, az emberi életeket és nem engedik a gyűlölet gondolatát, a gyűlölet szavát és a gyűlölet cselekvését".

A Cipők a Duna-parton elnevezésű kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket. Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból.

Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: "Az 1944-45-ben nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án".

1945. január 8-án 154 zsidót tereltek a nyilasok a folyópartra a svéd követség Üllői úti épületéből. Arccal a víz felé állították a kettesével összekötözött embereket, hogy a Dunába lőjék őket, amikor egy svéd követségi alkalmazott vezetésével, az utolsó pillanatban megérkezett a fegyveres rendőri segítség, és kiszabadították az üldözötteket.


Budapesti gettó

1945. január 18-án szabadult fel a Dohány utca, a mai Kertész utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt budapesti gettó, ahol több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze a terület 1944. december 10-én történt lezárásakor.

A gettó ugyan csak rövid ideig működött, ám az embertelen körülmények, a zsúfoltság, az élelmiszerhiány, valamint a gyakori nyilas razziák sok életet követeltek. A gettó felszabadulását követően több ezer temetetlen holttestet találtak a területen.

Tartomány:Budapest
Település:Budapest
Cím:Cipők a Duna-parton
GPS: 47° 30′ 14.2974″, 19° 2′ 41.24616″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward