Kultúra

Velence: Belépő díjas lesz a Szent Márk-bazilika

A jövőben mindenkinek, aki a velencei Szent Márk-bazilikát szeretné meglátogatni, 3 eurós díjat kell fizetnie.

6 úti cél, amit minden Agatha Christie-rajongónak meg kell látogatnia

A krimiírónő élete tele volt rejtélyekkel és kalandokkal, regényei pedig még inkább. Közelebbről megnézünk hat olyan úti célt, amely meghatározta a legendás krimikirálynő életét és műveit.

Hitlernek is fájt rá a foga: most új helyen látható a világ leghíresebb szárnyasoltára

A genti Szent Bávó-székesegyház 30 millió eurós felújítása után a képzőművészet kedvelők új, tágasabb helyen tekinthetik meg a katedrális híres korai reneszánsz szárnyasoltárát.

A városi és vidéki identitás változásairól nyílt kiállítás Bécsben

A bécsi Albertina legújabb tárlatán a látogatók nemcsak azt figyelhetik meg, miként változtak a tájképek az évszázadok során, de azt is, miként alakult át generációról generációra az emberek énképe.

Fennmaradásért küzd a Világörökség címre pályázó középkori olasz város

Civita di Bagnoregio Olaszország egyik legszebb történelmi városkájának számít, most az Unesco világörökségi státuszt szeretné elérni.

A világörökség része lehet Franciaország második legfontosabb jelképe

Franciaország a baguette-et, a ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret jelöli a az UNESCO-világörökségi listára.

Titokzatos Klimt-festményt állítottak ki Bécsben

A  "Nő legyezővel", Gustav Klimt valószínűleg utolsó festményének sorsa rejtélyesen alakult.

Az európai bíróság döntést hozott Csehország egyik leglátogatottabb műemlékének ügyében

Az európai bíróság szerint a cseh állam tulajdonában marad a híres kelet-csehországi, opocnói vadászkastély, amelyet a második világháború után a Benes-dekrétumok alapján koboztak el a csehszlovák hatóságok egy szudétanémet családtól.

A Padovai Egyetem 800. születésnapjára megújul magyar vonatkozású terme is

A Padovai Egyetem 800. születésnapjára fel akarják újítani a Negyvenek Termét, amely az itáliai egyetem egykori legnevesebb alumnusai-nak arcképét őrzi a falait borító festményeken, köztük Janus Pannonius, Zsámboky János, Báthory István portréját.

Ken Follett könyvbevételével megment egy gótikus katedrálist

Ken Follett 148 000 eurót fordít a Saint-Samson de Dol-de-Bretagne gótikus székesegyház helyreállítására. 

Magyarország egyik legértékesebb kincse Krakkóba került

A krakkói vár fogja kiállítani II. Zsigmond Ágost gyermekkori páncélját, amelyet eddig a Magyar Nemzeti Múzeum őrzött.

Hatalmas terepasztal lesz a felújított Kelenföldi pályaudvar szenzációja

A Kelenföldi indóházban a Közlekedési Múzeum új kiállítóhelyet hoz létre, amelynek legfőbb attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz egy vasúttörténeti kiállítás részeként. 

Születésnapján mindenki ingyen mehet be a bécsi Kunsthistorisches Museumba

A bécsi Kunsthistorisches Museum ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját.

Sok érdekes látnivalóval újul meg a borsi Rákóczi-várkastély

A látogatók veteményeskert, VR szoba, szabadulószoba és tematikus játszótér segítségével pilanthatnak be a borsi Rákóczi-várkastély egykori mindennapjaiba.

Kortárs művészeti múzeum épül Bledben

A brit David Chipperfield építész tervei alapján kortárs művészeti múzeumot hoznak létre a szlovéniai tóparti üdülőhelyen, Bledben

Régóta várt múzeumok nyílnak meg 2021-ben

Világszerte új kulturális intézmények nyitják meg a kapuikat idén.

2021 végéig nem látogatható az Észak-Alföld legnépszerűbb kastélya

A tiszadobi Andrássy-kastélyban új állandó kiállítást alakítanak ki, amely az Andrássy-család és a kastély történetét mutatja be.

Vérfarkassá változó boszorkányról szól a Hohenwerfen vár új látványossága

A salzburgi Hohenwerfen-várkastély legújabb kiállítása a helyi boszorkányok történeteit meséli el, és a boszorkányperek világába kalauzolja a látogatókat.

32 új hagyomány az UNESCO szellemi kulturális örökségi listáján

A 32 hagyomány között van a tajcsi és a finn szauna, a mechanikus órák, a tevékkel kapcsolatos szokások, harci tánc, a kuszkusz és karácsonyfadísz is.

Salzkammergut Mikulás játéka lett az UNESCO legújabb kulturális öröksége

A 17. és a 18. századi játékban a sötét alakok ellenfelei Miklós püspök, a lelkész és az angyalok.

Egy ostoba szelfi tette tönkre a legszebb nőt az olasz múzeumban

Az osztrák turista egy igazán csábító szelfit akart készíteni, ezért beleült Napoleon húgát ábrázoló híres szobor ölébe.

A Notre Dame előtti teret egy évvel a tűz után újra megnyitották

A híres párizsi székesegyház előtti teret május 31-én megnyitották a nagyközönség számára.

Régi propagandisták népszerű technikájáról nyílt kiállítás a bécsi Albertinában

A 15. század végén megjelenő rézkarc hamar felkeltette az akkori politikai elit figyelmét. I. Miksa német-római császár a pénzt nem sajnálva adott megbízásokat azzal a céllal, hogy hírneve fennmaradjon.

Ismét tűz pusztít egy francia katedrálisban: kigyulladt a székesegyház Nantes-ban

A tűzoltóság szerint a Nantes székesegyházában súlyos tűz tört ki.

A látogatók kényelmét szolgálja a hamarosan újra megnyíló Akropolisz

Mire újra látogatható lesz az athéni Akropolisz, addigra elkészülnek a látogatók kényelmét szolgáló felújítási munkák egyrészével.

Az újraéledő mediterrán útvonalon megelevenedik Róma legendája

Az Európa Tanács Aeneas római mitikus hős kalandjainak helyszíneit felfűzte egy kulturális útvonalra Trójától az itáliai partokig, ahol Aeneas lerakta a római civilizáció alapjait.

2020 Beethoven éve Bécsben

Az emlékév célja, hogy a bécsiek a legkülönbözőbb szempontokból azonosulhassanak a beethoveni idálokkal: a szabadsággal, az egyenlőséggel és a testvériséggel.

Újra látogatható Európa egyik leggazdagabb műkincstára

Krakkóban kilenc évig tartó felújítás után megnyílt a Czartoryski-gyűjtemény.

Látványos falfestmények engednek bepillantást Bécs középkori hétköznapjaiba

A középkori minnesänger egykori házában található freskók izgalmas bepillantást engednek Bécs középkori mindennapjaiba.

„Lady Bluetooth. Hedy Lamarr“

A bécsi Zsidó Múzeumban kiállítás nyílt Hedy Lamarr életéről, aki több volt mint korának szexszimbóluma: része volt a mobil telefonálás technikai alapjainak megteremtésében.

A világ 40 hagyománya lett Világörökség

Negyven hagyomány felvételéről döntött az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének szellemi kulturális örökség megőrzésével foglalkozó kormányközi bizottsága.

Egy amszterdami kiállítás Rembrandt munkamódszereinek modern kori vizsgálatába enged bepillantást

Az amszerdami Rembrandt Ház kiállítást úgy rendezték be, mint egy laboratóriumot, amelyben az érdeklődők maguk is kipróbálhatják azokat a módszereket, amelyekkel Rembrandt műveit tanulmányozzák a kutatók.

Ritkán látható Toulouse-Lautrec életmű-kiállítás nyílt Párizsban

Több mint negyed évszázad után Toulouse-Lautrec életmű-kiállítás Párizsban.

Valódi kincsek a londoni Tutanhamon kiállításon

Népszerű, de drága lesz a Londonba érkező Tutanhamon-kiállítás. A tárlaton 150 műkincset mutatnak be, amelyeket az egyiptomi régészeti minisztérium engedélyével adtak kölcsön a kiállításhoz.

Leonardo da Vinci életmű-kiállítás nyílt a Louvre-ban

Az olasz polihisztor halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású tárlaton 162 festményt, rajzot, kéziratot, szobrot és egyéb műtárgyat állít ki a Louvre.

arrow_upward