» Szlovénia

» Szlovénia » Szávamente


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Megújul és turisztikai látványosság lesz a horvát hátárhoz közeli, kelet-szlovéniai Brežiceben, egy bájos középkori kisvárosban található víztorony, amelynek tetején kilátót alakítanak ki.


A város emblematikus építménye az ország második legrégebbi víztornya. Az épület, amely Szlovénia kulturális és technikai örökségének része, a középkori városfal maradványai közelében épült 1914-ben a város vízellátó rendszerének részeként, és 1983-ig működött is.

A 46 méteres négyszögletű kupolával ellátott szerkezet három kis erkéllyel is büszkélkedik, földszintjén pedig kávézó működik. Építési terveit elveszítették a történelem során, így az építész neve is ismeretlen maradt.
     
A tervek szerint kívül-belül felújítják az épületet, és felvonóval látják el, amely a kilátóra viszi fel az érdeklődőket. A felvonó nyolc embert lesz képes szállítani és mozgássérültek is használhatják majd. A belső térben történelmi tényeket bemutató plakátok és egyéb információk lesznek megtalálhatók.

Brežice a Száva és a Krka folyók egybefolyásánál fekszik, és több nemzetközi út is keresztezi itt egymást.

A város kulturális és történelmi hagyományokban gazdag. Egyéb látványosságai egy 527 méter hosszú vashíd, amely a Száva és a Krka folyókon halad át, valamint a Posavje Múzeum, amely az egyik legnagyobb múzeum az országban.

Brežice kastélyának Királyi terme minden évben helyszíne a Sevigc korabarokk és reneszánsz zenei fesztiválnak, a terem freskói káprázatosak.

Brežice családok, alkalmi bringások és haladó szabadidős kerékpárosok számára kiváló célpont a hegyi és országúti pedálozáshoz. Az egyes kerékpárutak hossza 15 és 60 km között van, és összesen több mint 1500 km kerékpárút áll rendelkezésre. Mindegyik útvonalnak van egy rövidebb változata is, és az útvonalak összekapcsolhatók.

Tartomány:Szávamente
Cím:Brežice
GPS: 45° 54′ 13.93056″, 15° 35′ 35.10924″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward