2022. április 23.

Impozáns látvány: Kihajtották a legelőkre a szürkemarhákat a Hortobágyon

A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon kiemelkedően fontos a Szent György-napi kihajtási ünnep, ahol a pásztorokkal és állatokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.


A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-étől számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek fogadása vagy a juhbemérés is.

Szürkemarha csordát hajtanak téli szálláshelyükről nyári legelőjükre Hortobágy Szásztelek településrészén. A gulya csaknem tizenkilenc kilométernyi utat követően éri el a nyári legelőt, ahol október végéig maradnak. MTI/Czeglédi Zsolt

Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.

Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán. A marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménes pedig 260 lóból áll. 

A puszta napján a híres hortobágyi csárdában hamisítatlan pusztai ételeket - szürke marhából, rackajuhból, házi bivalyból készült fogásokat - kínáltak a vendégeknek. 

A hortobágyi puszta több mint 20 éve lett a világörökség része. 

(Fotók: MTI/Czeglédy Zsolt)