2017. december 20.

Bécsben az Újév a Monarchia nagy zeneszerzőivel indul

2018. január 1-jén ismét az egész világ figyelme Bécsre irányul, ahol a Musikverein Aranytermében a Bécsi Filharmonikusok adnak megint Újévi koncertet. Az újévet köszöntő komolyzenei előadást immár ötödik alkalommal a klasszikus zene nagykövete, Riccardo Muti vezényelheti.


 

Az idén 175 éves Bécsi Filharmonikusok 2018. január 1-jén ismét csokorba gyűjti az osztrák klasszikus zenetörténet gyöngyszemeit. A magas színvonalú előadás során a keringőtől egészen a polkáig több zenei műfaj is képviselteti magát. Az idei repertoárban a Strauss-dinasztia komolyzenei műremekei mellett Franz von Suppé osztrák zeneszerzőnek, valamint  az osztrák-magyar katonaság karmesterének, Alphons Czibulkának műveit is hallhatjuk majd.

A Bécsi Filharmonikusok állandó karmestereit és zenészeit szerte a világon világklasszisokként tartják számon. Az Újévi koncert vezénylésére minden évben más karmestert hívnak meg. A 2018-as koncert dirigálására immár ötödik alkalommal a világhírű olasz karmestert, Riccardo Mutit kérték fel, aki a Chicagói Szimfónikus Zenekar zenei igazgatója is.

Bár a 2018-as Újévi koncertre a jegyek már elfogytak, a komolyzenei élményről ennek ellenére sem kell lemondanunk: az ünnepi előadást egy forró punccsal vagy forralt borral a kezünkben a Városháza téren kihelyezett kivetítőn vagy a Bécsi Állami Operaház előtti videófalon is élőben élvezhetjük.

Az Újévi koncert teljes programja: itt