2016. november 1.

Adventi ráhangolódás Karintiában

A 2,8 kilométer hosszú adventi úttól a legmagasabban fekvő karácsonyi vásárig Karintiában sokféle hagyományőrző rendezvény és ünnepség gondoskodik arról, hogy az idelátogatók a közelgő ünnepre ráhangolódjanak.


A Wörthi-tónál is különleges atmoszféra uralkodik: hajótúra, úszó adventi koszorú és hagyományőrző programok várják az üdülővendégeket. Veldenben a gyerekeket Jézuska segítőivé képzik ki, Pörtschachban a helyi kórus által előadott dalok kíséretében melegedhetnek a látogatók a nyitott tűzhelyek mellett. A felhők fölött ünnepelheti az adventet, aki ellátogat a Pyramindenkogel 920 méter magasan fekvő kilátójába. A torony lábánál kézművesek és együttesek várják a vásár vendégeit, fentről pedig páratlan kilátás nyílik a téli tájra.


Velden am Wörther See
(c) Tourismus Verband Pörtschach Fotó: Assam&Assam

A legmagasabban fekvő karácsonyi vásárt egyébként a dél-karintiai Petzenen rendezik, ahol a látogatókat közvetlenül a völgyben található állomásról viszik fel 1700 méteres magasságba, a vásárba.

Újdonsággal várja a látogatókat a giccstől és a kommersz kínálattól távol a Katschberg. Az 1700 méteres magasságban kialakított 2,8 kilométer hosszú adventi út több állomást érint – pontosabban felújított csűröket, melyek különböző karácsonyi témákat dolgoznak fel.

A karácsonyi vásárokon Villachban és Klagenfurtban kézműves termékek sora, kulináris finomságok és hangulatos koncertek gondoskodnak a karácsonyi atmoszféráról. Idén először indítjuk útnak Villachban különjáratként az MS Landkron adventi hajót.


Villach
(c) Stadtmarketing Villach GesmbH Fotó: Klaus Santner



Klagenfurt
(c) Gerdl / Kärnten Werbung Fotó: Franz Gerdl

A hagyományok naptárában különleges esemény többek között a gegendtali „kopogtatás”, a karácsonyfa-süllyesztés és a februárban a templomhordozás Bad Eisenkappelben. Az ünnepre hangolódáshoz kellemes helyszínt nyújt a Kap 4613 a Millstatti-tónál, ahol egy úszó karácsonyi terasz és étterem szolgál kulisszaként.

Aki az advent időszakát nyugalomban szeretné eltölteni, annak a december 8-11., december 15-18. és december 22- 23. közötti hétvégéken az 1. Turracher Höhe-i adventi vásáron van a helye. A helyi gazdák és őstermelők gondoskodnak a hegyi karácsonyi hangulatról, akik a régióból származó, saját készítésű termékeiket kínálják. A legkisebb vendégek a Kornockbahn nappalijában angyali történeteket hallgathatnak, ajándékokat készíthetnek vagy a nagy kívánságasztalon elhelyezhetik a Jézuskának írt leveleiket. December 22-én az egyház képviselői a Turracher Höhe valamennyi üdülővendégét meghitt adventi istentiszteletre hívják a hegyi templomba.