2014. április 25.

Róma készül a szentté avatásra

Az április 27-én szentté avatandó két egyházfő, XXIII. János és II. János Pál fényképe került fel a római buszokon, metrókon és villamosokon használt menetjegyekre.


Az április 27-én szentté avatandó két egyházfő fényképe került fel a római buszokon, metrókon és villamosokon használt menetjegyekre.

 


Az Atac római városi közlekedési vállalat kétmillió példányban nyomtatott jegyet XXIII. János és II. János Pál pápa fényképével az alkalomra.

 


A 1,50 euróba kerülő, 100 percig érvényes jegyekre XXIII. Jánosnak (1958-1963) két fekete-fehér, II. János Pálnak (1978-2005) pedig két színes fényképe került fel. A felvételek a l'Osservatore Romano szentszéki napilap archívumából származnak.

 


A Rómába és a Vatikánba érkező zarándokok és turisták közül sokan elteszik emlékbe a pápákkal díszített jegyeket a használat után. A gyűjtők nem is érvényesítik.

A Vatikáni Rádió szerint hárommillió embert várnak a kettős szentté avatásra. Az ezt megelőző húsvéti ünnepekkel együtt mintegy hétmillió turista és zarándok érkezik Rómába. A tömegközlekedési eszközöket naponta közel félmillió munkába igyekvő római is használja.

 


Az Atac II. János Pál 2011-es boldoggá avatása és Ferenc pápa 2013-as megválasztása napjaiban is ünnepi menetjegyet bocsátott ki.

Az olasz főváros rendőrsége és közlekedése is készül az április 27-i kettős szentté avatásra érkező hívők fogadására, a vendégek számát a római prefektus csütörtökön legalább 800 ezresre becsülte.
Az olasz fővárosban szolgálatban levő nyolcszáz rendőr és csendőr munkáját további mintegy két és fél ezer kollégával erősítik meg XXIII. János és II. János Pál szentté avatásának napjaiban. A kettős szentté avatásra érkező zarándokokat az olasz polgári védelem 2600 tagja és 250 tűzoltó is segíti.

Róma városa felkészült a rendkívüli eseményre - hangoztatta Ignazio Marino római főpolgármester az Angelino Alfano belügyminiszterrel és Giuseppe Pecoraro római prefektussal a szentté avatás szervezési kérdéseiről csütörtökön tartott egyeztetés végén.

Róma prefektusa 800 ezresre-1 milliósra becsülte a szentté avatásra érkezők számát. Giuseppe Pecoraro hozzátette, ha a húsvét napjaiban Rómában tartózkodó turistákat és zarándokokat is beleszámolják, a hárommilliót is elérheti a következő napokban Rómában mozgó tömeg nagysága.

Azok, akik az április 27-i szentté avatáson nem férnek majd be a Szent Péter térre és a Vatikánt övező utcákba (ahol a Vatikán becslései szerint közel 250 ezren találnak majd helyet), a Róma négy pontján felállított óriás kivetítőkön követhetik a Ferenc pápa pontifikálta szentté avatási misét. Az óriásvásznakat a Szent Péter térrel szemközti a Conciliazione sugárúton, a Popolo téren, a Forum Romanumnál és a (Római Magyar Akadémiával szomszédos) Farnese téren állítják fel.

A szentté avatásra 54 országból 61 delegáció jelezte részvételét. 19 államfő, 24 miniszterelnök érkezik XXIII. János és II. János Pál kanonizációjára. A lengyel delegációt Bronislaw Komorowski jelenlegi köztársasági elnök és két elődje, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski vezeti. Lengyelországból mintegy 300 ezer zarándokot várnak, ők repülőn, buszokkal és különvonatokkal érkeznek.

Róma főpolgármestere elmondta, minél kevesebb turistabuszt akarnak beengedni a belvárosba. A Vatikán környékét gyalogos övezetté minősítik át. Nagypéntektől május 4-ig reggeltől estig lezárják a forgalom elől a Róma központjában levő sugárutat is a Velence tér és a Colosseum között.

A két római metróvonal szombat reggel 5.30-tól egészen hétfőig folyamatosan közlekedik. A vasárnap a Szent Péter téren 10 órakor kezdődő szentté avatási szertartásra a résztvevőket reggel fél hattól engedik be a térre. A részvétel ingyenes, nem kell jegyet váltani. 

XXIII. János és II. János Pál szentté avatását 2,5 milliárd ember követi majd az egész világon elsősorban a televízión keresztül. A világ ötszáz mozijában is egyenesben közvetítik majd a szertartást.

Az események követésében segít a www.2papisanti.org többnyelvű információs honlap, amelyet kiegészít a #popesaints Twitter-fiók, a Facebook és a Google+. Az okostelefonokra külön alkalmazás tölthető le.


(MTI)

Kapcsolódó cikkek:

MILLIÓAN LESZNEK RÓMÁBAN ÁPRILIS VÉGÉN