2013. október 20.

Jövőre körbekerekezhető lesz a Fertő-tó

Tavasszal várhatóan elindulhat a Fertő-tó körüli kerékpárút-fejlesztés újabb szakasza, így legkésőbb nyár közepére kerékpárral teljesen körbejárhatóvá válik a tó hazai partja is.


Tavasszal várhatóan elindulhat a Fertő-tó körüli kerékpárút-fejlesztés újabb szakasza, így legkésőbb nyár közepére kerékpárral teljesen körbejárhatóvá válik a tó hazai partja is - közölte a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese.

 


A beruházás eredményeként a tó osztrák oldalán kiépített kerékpárút-hálózat mai állapotát megközelítő, sőt helyenként azt meghaladó minőségű infrastrukturális feltételeket teremtenek a biciklis turistáknak.

 


Az első ütemben elkészül az egységes kerékpáros közlekedési táblarendszer, valamint korszerűsítik a meglévő kerékpárutak jelentős részét,összesen 19 kilométeren. A munkák ősz elején kezdődtek el, és várhatóan még az idén befejeződnek.

A második ütemben megépülnek a hiányzó kerékpárutak, hogy végig biztonságosan körbebiciklizhető legyen a Fertő hazai része is.

 


A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által alkotott pályázó konzorcium három forgalmas település belterületén, Fertőrákoson, Balfon és Sarródon, valamint Fertőszéplak egyes hiányzó belterületi szakaszain kerékpárutak, kerékpársávok, kerékpáros nyomok kialakításával oldja meg a kerékpárosok közlekedését.

Fertőrákos és Balf között - osztrák mintára - elkészül a csaknem 25 éve folyamatosan szorgalmazott, mindeddig hiányzó vegyes használatú mezőgazdasági és kerékpárút. A fertőrákosi kikötőhöz vezető bekötőút is kerékpársávokat kap, de e szakasz eleme a fertődi belterületi kerékpárutak teljes rekonstrukciója, egy vadonatúj kerékpáros híddal a Kelemente-patak fölött. A gyér autósforgalmú Fertőújlak belterületén kerékpáros nyomok segítik majd a bicikliseket.