2013. szeptember 13.

Óvatosan kávézzunk Velencében!

Velencében a napokban turistáknak 101 eurót kellett fizetniük négy kávéért. Ez még az olaszok szerint is túlzás.


Velencében a napokban turistáknak 101.80 eurót (30.540 Ft) kellett fizetniük négy kávéért. Ez még az olaszok szerint is túlzás.

 


Három hónappal ezelőtt egy angol turista csoportnak 64 eurót (19.200 Ft) kellett fizetnie négy fagyiért Rómában, majd 101.80 eurót (30.540 Ft) négy egyforma espresso kávéért Velencében. És csak négy kicsi espresso kávét rendeltek egy kevéske ’amaro’-val, egy olasz aperitiffel.

A vendégeknek a számlát csak azután adták a kezükbe, miután megitták a kávét! Ekkor derült ki, hogy felszámoltak a kávé árán felül még 42 eurót (12.600 Ft) is, amiért hallgathatták a kávézó öt zenészét, akik szórakoztatták a látogatókat. Így a számla már 101.80 euróra (30.540 Ft) rúgott.

A számlát rögtön felrakták Facebookra, sietetve, hogy sürgősen hozzák rendbe az árakat Olaszországban.

A Caffe Lavena vezetői szerint, az összes ár jól át van gondolva, és a látogatóknak tudniuk kellett volna, mielőtt beültek.

 


A kávézó a Szent Márk tér legnaposabb sarkában található, szemben a Szent Márk bazilikával.
„Az árakat bárki láthatta. A vásárlók eldönthetik, hogy akarnak-e kávét, vagy sem.” - mondta Massimo Milanese, az üzlet vezetője a Daily Telegraph-nak. „A kávézót 1750-ben alapították, egyike a legrégebbieknek Velencében. Számos híresség fordult itt meg az évek során, köztük Richard Wagner is.”

Az árat nem találta soknak Ernesto Pacin, a kisvállalkozások szövetségének helyi vezetője se, aki azt mondta, ha egy turista a Szent Márk téren akar kávézni, fizesse is meg, amit Naplóeon is „Európa legszebb szalonjának” nevezett. „ Ha ezek a turisták 100 méterrel arrébb rendelnek kávét, a téren kívül, teljesen más árak kell megfizetniük” mondta az Ansa hírügynökségnek. „Gyakran kapok hasonló leveleket, amelyekben az emberek a vendéglőket vérszívó piócáknak nevezik. De hát mire számítanak, ha magas szintű kávét szeretnének, mind kiszolgálásban és minőségben, miközben ülnek a Szent Márk téren és egy zenekar játszik nekik?”

Amikor májusban a négy turistától 64 Eurót (19.200Ft) kértek négy fagyiért Rómában, az a városban olyan felháborodást keltett, hogy a város polgármestere kérte az árusokat, hogy adják vissza a pénzt.