2013. február 6.

Ciao „Miao”!

Egészségtelennek nyilvánították a macskákat Olaszországban. Közel 250 macska sorsáról folyik a vita a régészek és a Róma központjában található macskakolóniát gondozó egyesület között.


Róma ókori negyedében, ahol Caesart megölték szenátus tagjai, már ember emlékezet óta kószálnak kóbor macskák. Most azonban nem Caesar, hanem ők estek áldozatul egy összeesküvésnek. Róma modern uralkodói egészségtelennek nyilvánították őket – adta hírül a Telegraph.

A macskák és a macska menhely személyzete is parancsot kaptak: el kell menniük. Annak ellenére, hogy már maguk is egyfajta turisztikai látványossággá váltak.

A kulturális örökség őrei szerint a menhelynek, - ami csak pár méterre fekszik Caesar halálának helyétől - , be kell zárnia, mert nem higiénikus. Engedély nélkül jött létre és veszélyezteti Olaszország legjelentősebb történelmi emlékét.

„ Hogy engedhették meg maguknak a macskaimádók, hogy létrehozzanak egy menhelyet egy hivatalos műemlék közelében?” – kérdezi Andrea Carandini, a nemzeti kulturális tanács egykori elnöke.

Az önkéntesek, akik a menhelyet működetik, megfogadták, hogy harcolni fognak maradásuk érdekében. Azt mondják, a városnak önként kellene adnia ételt és gyógyszereket és kitakarítni a kis, barlangszerű helyet, ahol a cicák minden színben és fajtában megtalálhatók.

A macskáknak – kb. 250-nek – szabad kijárása van a szomszédos romokhoz, napozhatnak a törött márványokon, az eldőlt oszlopokon egyensúlyozhatnak és összegömbölyödve aludhatnak a vas tetőn, ami a műemléket védi az esőtől.

„Nélkülünk a cicáknak az utcán kellene ételért könyörögniük, és a villamosok és buszok elütnék őket - ez katasztrófa lenne” mondja Lia Dequel, a menhely egyik alapítója.

Az önkéntesek azt is tagadják, hogy illegálisan épültek volna, mert 19 évvel ezelőtt a tér elhagyatott, sötét és piszkos volt. A műemléket egyébként 1920-ban fedezték fel, miután a Római Birodalom bukása után évszázadokig eltemetve feküdt.

„Abból, amit a hatóság mond, joggal gondolhatná bárki, hogy magát Parthenont foglaltuk el.” mondja Silvia Viviani, a menhely társalapítója „Római vagyok és büszke vagyok a világörökségünkre, és pont ezért nem rongálnánk meg semmit.” A menhely tízezreket vonz évenként, hogy megsimogassák a cicákat és vegyenek különböző ajándéktárgyakat. A pénzt természetesen a menhely működtetésére fordítják.

 

"Ez egy csodálatos hely – mondja Cristina Lazzaroni, egy turista Milánóból – Én nem vettem észre, hogy a műemléket megrongálták volna. A rómaiak mindig is együtt éltek a macskákkal. Ezek az emberek itt egy jó ügy érdekében dolgoznak."

Az olasz parlament képviselői még gondolkodnak az ügy megoldásán, de múlt héten a balközép Demokrata Párt kijelentette, hogy „elképzelhetetlen” így bánni egy ősi rommal.

A római főpolgármester is állást foglalt az olasz főváros romjai között élő kóbormacskák és a műemlékvédő régészek közötti harcban, a cicák javára. "Sajnálom a műemlékvédőket, de én és macskám, Certosino a macskákkal vagyunk. Jaj annak, aki hozzájuk mer nyúlni" - üzente Twitteren a római főpolgármester Gianni Alemanno (és macskája).

Valerio Massimo Manfredi régész azonban ragaszkodik a macskák áttelepítéséhez. " Ez egy nagyon fontos történelmi emlék a Római Köztársaságból, ráadásul Julius Caesart is itt gyilkolták meg."

Nemrég bizonyították be spanyol régészek, hogy a Torre Argentina téren található Pompeius Curiajában szúrták le Caesart a szenátus tagjai i.e. 44. március idusán.