2012. március 20.

Grazban megkezdődött az osztrák filmek idei seregszemléje

Négy napra Ausztria filmfővárosává változott Graz, ahol kedden kezdetét vette a Diagonale filmfesztivál, az osztrák filmek seregszemléje. Frissítve!


Négy napra Ausztria filmfővárosává változott Graz, ahol kedden kezdetét vette a Diagonale filmfesztivál, az osztrák filmek seregszemléje.

A fesztivál keretében négy helyszínen összesen 131 játékfilmet, dokumentumfilmet, kísérleti filmet és videót mutatnak be. Az ötszáz pályaműből kiválasztott programot Anja Salamonovitz Spanien (Spanyolország) című, korábban a Berlini Fesztivál mezőnyében szereplő alkotása nyitja meg.
A bőséges programban szereplő alkotások legtöbbjét már láthatta a közönség és a szakma külföldi fesztiválokon vagy éppen a filmszínházakban is. Külön szekciót állítottak össze abból a 14 osztrák gyártású nagyjátékfilmből, illetve dokumentumfilmből, amelyek az előző évben kerültek a mozik műsorára.

 


Ebben a visszatekintésben látható az osztrák kritikusok egyik kedvence, Karl Markovics Lélegzés (Atmen) című filmje is. A 49 éves osztrák színészt a magyar közönség leginkább a Rex felügyelő című tévésorozatból ismerheti, de ő alakította a 2008-ban a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Pénzhamisítók (Die Fälscher) főszereplőjét is. Markovics a Lélegzéssel első alkalommal próbálta ki magát forgatókönyvíróként és rendezőként, méghozzá sikerrel. A Cannes-ban is bemutatott film tarolt az Osztrák Filmdíjon és elnyerte a Szarajevói Filmfesztivál fődíját.

A 2011-es év egy másik nagy feltűnést keltő alkotása volt Ausztriában az ugyancsak elsőfilmes Markus Schleinzer Michael című filmje. A Michael - egy pedofil férfi története - a Cannes-i és az osztrák kritikusokat egyaránt megosztotta. Az alkotás tavaly elnyerte a Zágrábi Filmfesztivál fődíját, és sikerrel szerepelt a miskolci CineFesten is, ahol a zsűri nagydíját kapta.

 


Ugyancsak a visszatekintés szekcióban szerepel Ruth Beckmann American Passages (Amerikai utazások) című, az Egyesült Államokban forgatott dokumentarista mozija.

Az idei Diagonalén összesen 150 ezer euró értékben osztanak ki díjakat, köztük a dokumentum- és a játékfilm kategória egyenként 21 ezer eurós nagydíját, valamint a legjobb színésznek járó elismerést. (MTI)


Frissítés

Elsőfilmes rendezők alkotásai kapták a fődíjat az osztrák filmek fesztiválján, a vasárnap véget ért Diagonalén.
A játékfilm kategóriában Sebastian Meise Stilleben (Csendélet) című filmjének, a dokumentumfilmek között Dariusz Kowalski Richtung Nova Huta (Nova Huta felé) című alkotásának ítélte oda a grazi fesztivál zsűrije a fődíjat.

Ahogy az ugyancsak elsőfilmes Markus Schleinzer Michael című filmje, a Csendélet is a pedofília témaköréhez kapcsolódik. A Lengyelországban született Kowalski a kommunista iparosítás egykori mintavárosát kereste fel kamerájával.

A korábban többek között Cannes-ban is bemutatott Michael a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést vehette át a Diagonalén. Az Osztrák Filmdíjat és az osztrák kritikusok fődíját elnyert Lélegzés (Atmen) - Karl Markovics osztrák színész első rendezői munkája - nem volt a díjazottak között.

Összesen 131 filmet és videót vetítettek Grazban a filmes mustrán, ebből 39 volt premier és 15 ausztriai premier. A súlypontot a dokumentumfilmek képviselték: mintegy háromszor annyi alkotást mutattak be ebben a műfajban, mint ahány játékfilmet.

A szervezők közlése szerint a tavalyinál kevesebb vetítés ellenére is az előző évihez hasonló számú, közel 24 ezer nézőt vonzott a program, a rendezvények 74 százalékos kihasználtság mellett zajlottak. Az osztrák sajtó beszámolóiban ugyanakkor a "válsághangulat" jelzővel is találkozni lehetett. Ennek oka az, hogy az idei rendezvény egyik fő szponzora felmondta a fesztivál támogatását. A nehézségekre a szervezők is utaltak egy közleményükben. "A szűkösebbé vált anyagi lehetőségek miatt közép- és hosszútávon erőteljesen korlátozottak a Diagonale fejlődési lehetőségei" - fogalmaztak.

Idén 15. éve rendezték meg Ausztria második legnagyobb városában, a stájerországi Grazban a Diagonalét. A vetítések mellett filmszakmai beszélgetéseket, kiállításokat, koncerteket is kínáló fesztivál mára az ország határain túl is ismertté vált.

A grazi seregszemle elsősorban a fiatal rendezők támogatását tekinti a feladatának. Ezt mutatja az is, hogy az ötszáz pályamű közül kiválasztott programot ugyancsak egy debütáló rendező, Anja Salamonovitz Spanien (Spanyolország) című, korábban a Berlini Fesztivál mezőnyében szereplő alkotása nyitotta meg kedden. A korábban dokumentumfilmesként bemutatkozó Salomonovitz új filmje két, Spanyolországba igyekvő menekültről szól, de a történetben szerepet kap idegengyűlölet, játékszenvedély és féltékenység is. (MTI)