2021. március 10.

Nyárig nehéz lesz parkolni Tihanyban

Nyár közepéig nagyszabású közműfejlesztési munkák miatt Tihany egyik legforgalmasabb utcájában nem lehet majd parkolni.


Nagyszabású közműfejlesztés veszi kezdetét a közeljövőben Tihanyban, a település egyik legforgalmasabb utcájában.A Csokonai utcában 1965-ben telepített vízvezetékrendszer gyakori meghibásodása sok gondot okozott az elmúlt években, ennek komplex cseréje valósul meg a következő hónapokban.

A felújítási munkálatok március 16-án kezdődnek és várhatóan július végéig tartanak.

Az építkezés ideje alatt a Csokonai utcában esetenként részleges vagy teljes útzár lesz, és a parkolás sem lehetséges. A beruházás munkálatai a nyári idegenforgalmi szezonban is folyamatosak lesznek.

A településen az önkormányzati tulajdonban lévő parkolók a járványügyi intézkedések miatt jelenleg ingyen vehetők igénybe. 

A magántulajdonban lévő parkolók esetében azonban más a helyzet: a Kossuth utca 8. szám alatti parkoló már a mostani időszakban is fizetős, a Kossuth u. 69-ben található magánparkoló március 6-tól vehető igénybe, szintén térítés ellenében. A temető melletti Fogas-parkolóban és az Akasztó dombi parkolóban pedig a tulajdonos döntése értelmében március 12-től kell fizetni.