2021. március 3.

Új funkciót kap a kóbor macskák tere Rómában

A felújítás után a Torre Argentina téren a macskák helyét a turisták veszik át.


Március elején megkezdik Rómában a Torre Argentina téri, utcaszint alatti régészeti lelőhely helyreállítását.

A renoválás, amelynek költségeit a luxusékszereket tervező olasz Bulgari egymillió eurós (358 millió forint) adományából állják, egy évig fog tartani, ezután a terület látogatható lesz. Az elhanyagolt antik romoknak jelenleg csak bizonyos részeit láthatják a járókelők fentről, az utcai korlátok mögül lepillantva.

"Az egész terület és az ott található négy templom maradványainak helyreállítása szerepel a tervekben, a hely így az örök város újabb látványosságává válhat"

- írta a Corriere della Sera olasz napilap.

Ezen a helyen késelte halálra ellenséges szenátorok egy csoportja Caius Julius Caesart i. e. 44-ben.

A Torre Argentina tér, amelyet Area Sacrának, vagyis szent helynek is neveznek, a világhírű Forum Romanum közelében terül el, és nevezetes az ott lakó kóbor macskákról is.

Az ásatási helyen négy templom romjait is feltárták, amelyek a köztársaság korából, az i.e. 4-1. századból származnak. Első pillantásra felismerhető az épületek kora abból, hogy mennyire mélyen fekszenek: annál korábban épült, minél mélyebbre került a talajhoz képest, amelynek szintje az évszázadokok során - az új kövezésekkel - valamennyit megemelkedett.

"A Torre Argentina tér Róma egyik legrégebbi régészeti ásatása. Büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy visszaadjuk a rómaiaknak ezt a területet"

- mondta el Jean-Christophe Babin, a Bulgari ügyvezetője.

A római ékszercég 1,5 millió euróval finanszírozta 2016-ban a világhírű római spanyol lépcső felújításást. A lépcső tetejénél nyitotta meg a cég első üzletén 1884-ben.

(Nyitókép: Largo di Torre Argentina, Róma (c) wikimedia.commons/Mariordo)