2020. június 4.

Görögországban elkezdődött a turistaszezon, a szigetek is elérhetőek

Június 15-én a szigorú szabályok mellett induló szezont 29 ország, köztük a magyar nyaralók szabadon élvezhetik.


Görögország a koronavírus-járvány elleni küzdelem után újraindította a menetrend szerinti komp- és légi közlekedést a szigetein. Megnyitottak a kávézók és éttermek is.

A görög szigeteken sikeresen megfékezték a járványt, így a tervezetnél három héttel hamarabb jelentették be a turistaszezon kezdetét.

Az újraindítás első lépésében egyelőre a kompközlekedést a normális járatsűrűség felére korlátozták, és továbbra sem engedélyezik a Görögország és járványtól jobban sújtott Olaszország közötti járatokat. A kompjáratokon és az éttermekben a távolságtartás szabályainak betartása kötelező: az éttermek és szórakozóhelyek az asztalaik felét használhatják, és minden asztalnál legfeljebb 6 vendég ülhet.

Görögországban jóval kevesebb fertőzötett regisztráltak, mint a mediterrán térség más meghatározó országaiban. Néhány görög sziget, köztük Szantorini, Kréta és Kos, nem jelentett egyetlen koronavírus-esetet sem.

Annak ellenére, hogy Görögországnak sikerült alacsonyan tartani a koronavírusos fertőzések számát, a távolságtartási előírásokat a strandolóknak is be kell tartaniuk. Nincs zene, alkohol és a sporthelyszínek is zárva maradnak, hogy megakadályozzák a csoportosulásokat. A napágyakat fertőtlenítik, a napernyőket legalább négyméteres távolságban helyezik el. Ezer négyzetméteren egy időben csak negyven ember tartózkodhat. Több helyen drónokkal figyelik, hogy nem csoportosulnak-e veszélyesen az emberek.

Szantorinin azt találták ki, hogy plexifalakkal leválasztják a párosával elhelyezett napozóágyakat, így ezek úgy néznek ki, mintha egy buszmegállót húztak volna föléjük.

A görög kormány bejelentése szerint június 15-étől 29 országból - köztük Magyarországról - érkezhetnek ismét nyaralók Görögországba. Az érkezőket szúrópróbaszerűen tesztelik, hogy nem koronavírus-fertőzöttek-e.

Július elsejétől újra fogadnak külföldi repülőjáratokat Görögország egyes turisztikai helyszínein, Athénba már június 15-től repülni lehet. A beutazáshoz nem lesz szükség negatív koronavírustesztre, ahogy 14 napos karanténra sem köteleznek senkit, miután belépett az országba, szükség esetén azonban a turistáktól mintát vehetnek.

A jelenlegi rendelkezések szerint addig minden Görögországba érkezőt koronavírus-tesztnek vetnek alá, majd 14 napos karantént rendelnek el számukra.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Észak-Macedónia június végéig nem nyitja meg határait a külföldről érkezők előtt a koronavírus-járvány miatt, így a görögországi nyaralásra utazóknak alternatív útvonalat kell találniuk a tengerpart felé.