2018. október 2.

Varacskos malacok röfögnek a Nyíregyházi Állatparkban

Négy varacskos disznó (Phacochoerus africanus) költözött be a Nyíregyházi Állatparkba.


Az afrikai bemutatóban helyet kapott konda két ivarérett nőstényből és két kan süldőből áll. Mindannyian a hollandiai Arnhem állatkertjéből érkeztek és a szakemberek szerint jó választásnak bizonyultak, mert a folyamatos aktív mozgásukkal felpezsdítették a fekete kontinens élővilágát bemutató területet.

Az Oroszlánkirály című mesefilmben is feltűnő, közepes termetű párosujjú patásnak nagy feje, rövid nyaka, erős teste és durva, sörteszerű szőrzete van. Nevét a fején lévő hat porcos kinövésről kapta, ami valószínűleg a szem és arc védelmét szolgálja. Szemfogai jellegzetes agyarrá módosultak, melyek akár harminc centiméter hosszúak is lehetnek, különleges külsőt adva az afrikai szavannák jellegzetes sertésféléjének.

Hosszú vékony lábaival igen gyorsan tud futni, képes akár az óránkénti ötven kilométeres sebességre, futás közben bojtos farkát felfelé mereszti.

Mivel verejtékmirigyei nincsenek, elsősorban a füves szavannák azon részeit részesíti előnyben, ahol lehetősége van egy kis dagonyázásra, hogy a bőrére tapadt sárréteggel védje testét a nap sugarai és az élősködők ellen.

A felnőtt kanok általában magányosan élnek, a többi állat viszont családi csoportokat alkotva kutat táplálék után, mely elsősorban fűfélékből, lágyszárú növényekből és gumókból áll. Rövid nyaka miatt sokszor le kell térdelnie a táplálkozáshoz, ezért a csülökízületek védelme érdekében speciális csülökpárnák alakultak ki az állat lábán.

A malacok 170 napi vemhesség után jönnek a világra egy fűvel bélelt üregben, és tíznapos koruktól követik anyjukat.