2020. június 20.

Szent Iván-éj – A lángoló folyó

Az év legrövidebb éjszakáján a Duna mindkét partja ünnepi fényekbe öltözik.


A Duna egyik híres-nevezetes szakaszán – Ybbstől, onnan, ahol a nibelungengaui régió kezdődik, és ahol a szomszédos, a világörökség részévé nyilvánított Wachau végződik – a Szent Iván-éjt a folyó felszínén és magasan afelett világító, káprázatos fények ezreivel ünneplik.


A számtalan fény ráadásul kétszer annyinak tűnik, ahogy visszatükröződik a folyó vizében. A Duna felszínén ringatózó gyertyák ezrei arany szőnyegként úsznak a folyó partjai mentén. Az est leszálltával a szőlőskerteket reszkető fáklyafény világítja meg, sejtelmes villódzásba öltöztetve az egész völgyet. Az egymás után lángra kapó máglyák fénye, ha lehet, még feledhetetlenebbé teszik az élményt. Az ünnepség végén a folyó mindkét partján nagyszabású tűzijáték köszönti a várva várt, végtelennek tetsző nyári napokat.

Spitz és környéke egy látványos tűzzel, fáklyákkal, fénnyel és tüzijátékkal elárasztott színpaddá alakul. Számtalan helyen kóstolhatjuk meg a helyi ételeket az étvágygerjesztő népzenei kíséret mellett.

A Wachaui Szent Iván-éj még a nyári napforduló előtt kerül megrendezésre. Egy héttel később a nibelungengaui régióban virraszthatják végig a vendégek a fehér éjszakát.

Következő nyári napfordulós tüzek:

2020
Wachau, 2020. június 20.
Nibelungengau, 2020. június 27.

2021
Wachau, 2021. június 19.
Nibelungengau, 2021. június 26.

2022
Wachau, 2022. június 18.
Nibelungengau, 2022. június 25.

Címlapfotó: Sonnenwende bei Spitz © Niederösterreich-Werbung / Cathrine Stukhard