2017. május 12.

Az idei Velencei Biennálé a művészetet ünnepli

Az idén Viva Arte Viva címmel meghirdetett 57. Velencei Képzőművészeti Biennále középpontjában ezúttal maga a művészet, a művészi alkotófolyamat és gondolkodásmód áll.


Christine Macel, a 2017-es seregszemle főkurátora programjában hangsúlyozta: "napjainkban a művészet a világban dúló konfliktusokkal szemben az emberiség legértékesebb örökségének megőrzéséhez járul hozzá, egy olyan pillanatban, amikor a humanitás veszélybe került. A művészet a reflexió, a szabad önkifejezés és kérdésfeltevés magától értetődő terepe".

Az idei biennálén 86 ország jelentkezik nemzeti kiállítással, közülük hárman - Antigua és Barbuda, Kiribati és Nigéria - most debütálnak, míg Irak ezúttal kortárs munkák mellett negyven elrabolt és visszakapott ókori műtárgyat is bemutat.

A biennáléhoz városszerte 23 hivatalos kísérőrendezvény kapcsolódik, többek között olyan művészek munkáit felvonultatva, mint Michelangelo Pistoletto, Pierre Huyghe vagy Shirin Neshat.

A Giardini parkban található magyar pavilon Peace on Earth című kiállítása a hidegháborús korszak egyik utópiáját, a világbéke eszméjét helyezi a jelen megváltozott viszonyai közé.

A tárlat nyitóeleme az évtizedekig Dunaújváros legmagasabb épületén látható, angolra fordított PEACE ON EARTH! neonfelirat, melyet a projekt keretében újragyártottak, de az installáció része többek között az 1960-1970-es évek mintegy nyolcezer kitűzőjéből épült szivárványinstalláció, több videomunka és az egykori dunaújvárosi óriáskerék egyik kocsijának replikája is.

Chiristine Macel a Viva Arte Viva című központi kiállításba meghívta Hajas Tibor és Csörgő Attila munkáit is, így évtizedek óta először került magyar művészek alkotása a főkurátori válogatásba.

Hajas Tibortól a Vető Jánossal az 1970-es évek végén készített fotótablók láthatók; a kilenc műtárgyból álló anyag az Örömök és félelmek című szekcióban szerepel. Csörgő Attila Clockwork című friss munkája a művészet metafizikus megközelítését kutató, Az idő és a végtelen pavilonja című egységben kapott helyet.

A velencei biennále a szakmai napok után szombaton nyílik meg a nagyközönség előtt és egészen november 26-ig lesz látogatható.