2017. február 13.

Megkezdődött a velencei karnevál

Vízi parádéval megkezdődött a karneváli szezon szombat este Velencében, amelynek csatornáin jelmezesekkel teli gondolák vonultak fel több mint ötvenezer érdeklődő előtt.


A karneváli menet a Szent Márk térről indult. A gondolákon jelmezesek, táncosok, akrobaták, tűznyelők mutatták be tudományukat, felettük hatalmas világító léggömbök lebegtek.

Az idei farsangkezdő vízi előadás témája a tenger, a szépség és a hiúság volt. Több mint ötvenezren kísérték a partokról a velencei karnevált megnyitó hajós felvonulást, amelyet vasárnap napközben is megismételnek. 

A február 28-áig tartó karnevál főbb eseményei között lesz a legszebb velencei lány megválasztása, amely február 18-án kezdődik a Szent Márk téren, valamint szintén ugyanitt lesz másnap az Angyal repülése, amikor a harangtoronyról egy fiatal hölgyet eresztenek le köteleken.   

Velence megtelt az egész világból érkezett álarcosok tömegével, gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Többségük az utcákon és tereken rendezett farsangi jelmezversenyeken, utcabálokon vesz részt, aki pedig megteheti, a szállodákban vagy palotákban zajló barokk bálokon és mulatságokon jelenik meg.

A vízi felvonulást az olasz rendőrség helikopterei felügyelték, és kiemelt a biztonsági készültség a karnevál egész ideje alatt a városban, ahova a következő hetekben több mint fél millió embert várnak. 

Mesterlövészek figyelik a tetőkről éjjel és nappal a Szent Márk teret, a tömeget az esetleges kamionos merényleteket akadályozó úttorlaszokkal is védik. 

A velencei napilapok információi szerint az olasz terrorelhárítás speciális egységeinek háromszáz emberét rendelték a legforgalmasabb helyszínekre. A központi Szent Márk térre néző tetőkön, többek között a harangtorony és a Correr-múzeum tetején, éjjel-nappal hat órás turnusban váltják egymást a mesterlövészek, akik esetleges terrortámadás esetén tudnak beavatkozni. 

A videókamerákkal pásztázott Szent Márk téren tilos az álarcviselés. A térre biztonsági kapukon keresztül lehet bejutni, a látogatók poggyászait is átvizsgálják. A tömegből a zsebtolvajokat is kiszűrik jelmezbe öltözött rendőrök. A hatóságok máshol is az álarcok eltávolítását kérhetik a jelmezesektől, ha ezt biztonsági okokból szükségesnek találják. 

A velencei piacteret, ahol a jelmezesekkel teli farsangi kocsik felvonulását tartják, úttorlaszokkal vették körbe esetleges kamionos vagy más járművel tervezett merényletkísérletek elhárítására. 

Velencében tavaly farsangkor vezették be először az álarcviselési tilalmat a párizsi terrortámadásokat követően, azóta a biztonsági intézkedéseket tovább szigorították.