2016. április 10.

Hatalmas bevásárlóközpont nyílt Párizsban

Több mint öt évig tartó teljes körű átalakítás után kedden újra megnyílt Párizs belvárosában a Les Halles kulturális és bevásárlóközpont, amelynek új ékessége a Canopée nevű, lombkoronát formázó légies üvegtető.


A Franciaország második legnagyobb bevásárlóközpontjában végzett építési munkálatok mintegy egymilliárd euróba (310 milliárd forint) kerültek, ennek negyedét a Canopée kialakítására fordították. 

A munkálatok azonban csak 2018-ban érnek teljesen véget a központ alatti, a napi 800 ezer utasával Párizs egyik kapujának számít Chatelet-Les Halles metró- és gyorsvasútmegálló, valamint a környező park felújításával.

Az állomás nagycsarnokát, amely Európa legnagyobb földalatti pályaudvara három vasúti és nyolc metrómegállóval, még nagyobbá növelik, hogy könnyebb legyen az utcáról közvetlenül megközelíteni.

A Patrick Berger és Jacques Anziutti építészek által tervezett Canopée a közeli Vogézek terének méretével egyezik meg. A 18 ezer üvegdarabból álló tetőszerkezet egy, a parkra néző, nyugati oldalán teljesen nyitott, kör alakú, 96 méter széles épületre borul rá.

Az épület két oldalán 6 ezer négyzetméteren kulturális intézmények kaptak helyet.
Bruno Julliard, Párizs kulturális alpolgármestere szerint feltehetően itt található majd a francia fővárosban egy helyen a legtöbb kulturális intézmény.

Az északi La Place (A tér) 1400 négyzetméteres terültén a hiphopkultúra központja nyílik meg egy hangstúdióval és egy kétszáz férőhelyes auditóriummal, ahol a hiphop minden műfaját a tánctól a divaton át a mozgalomhoz köthető startupokkal együtt szívesen látják.

Az Amatőr Művészeti Gyakorlatok Házában, amelyből a negyedik nyílik Párizsban, az amatőr zenei-, tánc- vagy színházi csoportok számára biztosítanak próbatermeket és stúdiókat. A déli szárnyban 2600 négyzetméteren a Mozart Konzervatóriumban 27 zeneterem, három táncterem és egy színházi próbaterem található.

A Canopée kapcsolja a kulturális központhoz a Forum des Halles bevásárlóközpontot, amelynek teljes felújítása 2017-re fejeződik be: 75 ezer négyzetméteréből 15 ezer teljesen új felület lesz a korábbiaknál szélesebb átjárókkal és megemelt plafonnal. A szürke gránit talajt fehér márvány váltja fel, a LED-világításnak köszönhetően hatodára csökken a központ energiafogyasztása.

A bevásárlóközpontban 150 márka kap helyet az eddig 115 helyett. Két új étteremet is kialakítanak az új központban, az első Alain Ducasse Michelin-csillagos séf, a második pedig Philippe Starck dizájner közreműködésével készül.

A felújítás egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy "a Párizs gyomrának" nevezett bevásárlóközpont földalatti részében a boltok egy napra sem zártak be az öt év alatt, a munkálatok a vásárlók jelenlétében folytak.

A Párizs egyik történelmi, gazdasági és kulturális központjának tartott városrész nevezetességét, a Victor Baltard által tervezett elegáns vásárcsarnokot 1971-ben bontották le Valéry Giscard d'Estaing akkori elnök döntése alapján, majd 1979-ben nyílt meg az új komplexum. Az eredményt sokan esztétikailag és funkcionálisan is a hetvenes évek nagy kudarcának tekintették, ráadásul az erősen széttagolt tér megoldhatatlan biztonsági problémákat okozott. 

Az új épület "begyógyítja a sebet" - mondta Jean-Louis Missika, Párizs urbanisztikáért felelős alpolgármestere.