2015. november 16.

Elkerülik Párizst a turisták

Három nappal a párizsi merényleteket követően a francia főváros szállodái és éttermei már jelentős visszaesést tapasztalnak.


Három nappal a párizsi merényleteket követően a francia főváros szállodái és éttermei már jelentős visszaesést tapasztalnak.

Elsősorban az ázsiai és dél-amerikai vendégek halasztják el párizsi útjaikat, ami "nehéz hónapokat" jelez előre a januári terrortámadások után lassan magára talált szektornak.

"Szombat óta sorozatosak a lemondások a szállodaiparban, és ez a következő két-három hónapra is vonatkozik" - mondta Didier Le Calvez, az egyik legnagyobb presztízsű párizsi szálloda, a Le Bristol vezetője a France2 közszolgálati televízió híradójában. A szállodaigazgató legalább 30 százalékos visszaesésre számít a luxushotelben a karácsonyig tartó időszakban.

A merényletek hírére az elmúlt hétvégére a foglalások nyolcvan százalékát lemondták a francia főváros szállodáiban. "A következő hónapok is nehezek lesznek, ahogy az a januárt merényletek után is történt. Épp hogy helyreállt minden októberre, a november és december pedig már nagyon jónak ígérkezett. De legalább 50 százalékos bevételkiesést fogunk tapasztalni novemberben a szállodaiparban" - vélte Didier Le Calvet. Hasonló visszaesést tapasztalnak foglalásainkban a fővárosi éttermek is.

A vendéglátóipari vállalkozók legfőbb szervezte, az UMIH - amelyhez az a Le Petit Cambodge nevű étterem is tartozik, amelynek teraszán több embert megöltek péntek este a merénylők - gyűjtést indított a merényletekben célba vett belvárosi éttermek és kávézók támogatására, s támogatást kért a francia kormánytól is.

A vendéglátóipari helyek teraszai a Szent Márton csatorna és a Bastille negyed környékén egyébként meglepő módon továbbra is tele vannak. A kávézóknak a francia televíziókban megkérdezett helyi, párizsi vendégei elmondták, hogy nem akarnak a szokásaikon változtatni a merényleteket követően sem, mert akkor a terroristák elérnék azt a céljukat, hogy az emberek féljenek, és megszűnne Párizs mindig mozgalmas társasági élete.

Eközben annak ellenére, hogy a párizsi tömegközlekedés mindenhol működik, a francia főváros közlekedése kedden reggel szinte teljesen lebénult, a körgyűrűn rekordhosszú, 530 kilométeres dugó alakult ki, ami arra utal, hogy az emberek félnek a tömegközlekedési járműveket használni, és egyelőre szívesebben közlekednek saját gépkocsikkal.