2015. január 16.

Vorarlberg a frank erősödésének nyertese

Vegyes reakciókat váltott ki Ausztriában a svájci jegybank (SNB) döntése, miszerint váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét.


Szakértők szerint az osztrák turizmus akár még profitálhat is a frank erősödéséből. A várakozások szerint a turisták számának emelkedése leginkább a Svájccal határos Vorarlberg tartományban lesz érezhető, hiszen a Svájcot elkerülők a nyugat-ausztriai tartományt veszik majd célba. Mivel a legtöbben már előre megtervezték téli üdülésüket, a bővülő turistaforgalom a nyári időszakban lesz majd érezhető. 

Az Osztrák Államfinanszírozási Hivatal (ÖBFA) vezetője, Martha Oberndorfer szerint Ausztria gazdasága, legfőképpen a turizmus járhat majd leginkább jól. Mivel egy vorarlbergi téli üdülés sokkal olcsóbban kihozható, mint egy svájci, a nyugat-ausztriai tartomány több turistával és megnövekedett bevétellel számolhat - mondta a hivatalvezető. Kijelentette továbbá: az államkötvényekre nem lesz hatással a frank erősödése.

Az Osztrák Hotelszövetség (ÖHV) elnöke, Martin Stanits óvatosabban fogalmazott és arra figyelmeztetett, hogy az SNB döntése nemcsak pozitív hatással lehet a turizmusra, hanem számos kockázatot is rejthet. Érvelése szerint elképzelhető, hogy több vendég érkezik az országba, de ki kell várni, hogy a mostani helyzet hogyan érinti a cégek pénzügyi állapotát, és hogy a vállalatok milyen mértékben vettek fel frank alapú hitelt.

A várakozások szerint a turisták számának emelkedése leginkább a Svájccal határos Vorarlberg tartományban lesz érezhető, hiszen a Svájcot elkerülők a nyugat-ausztriai tartományt veszik majd célba. Mivel a legtöbben már előre megtervezték téli üdülésüket, a bővülő turistaforgalom a nyári időszakban lesz majd érezhető - mondta a vorarlbergi turisztikai központ (Vorarlberg Turismus) vezetője, Christian Schützinger.

A vorarlbergi Messepark bevásárlóközpont ügyvezetője, Burkhard Dünser ugyancsak vegyes érzésekkel értékelte a helyzetet. Nagyobb bevásárlóturizmusra számít, ám mivel a svájci vásárlók amúgy is az üzletház bevételének húsz százalékát adják, szerinte nem várható drasztikus növekedés. A központ vezetője attól tart, hogy a svájci gazdaság középtávú veszteségeket fog elszenvedni, amely munkahelyek megszűnésével járhat majd. Úgy véli, ez érinteni fogja a vorarlbergieket is, hiszen összesen 16 ezer határmenti ingázó munkavállaló él a tartományban.

A Bank Austria vezető közgazdásza, Stefan Bruckbauer úgy vélekedett: mivel Svájc Németország és Olaszország után a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Ausztriának, Ausztria egészen biztosan komolyan fog profitálni a mostani helyzetből.