2014. december 29.

Könyv a Bécsi Filharmonikusok náci múltjáról

Könyv jelent meg a Bécsi Filharmonikusok nácizmus alatti és utáni történetéről. A kutatás első eredményeit még 2013 márciusában mutatták be, a most megjelent könyv további adalékokkal szolgál Ausztria "kirakatzenekarának" kétes múltjáról.


Könyv jelent meg a Bécsi Filharmonikusok nácizmus alatti és utáni történetéről. A kutatás első eredményeit még 2013 márciusában mutatták be, a most megjelent könyv további adalékokkal szolgál Ausztria "kirakatzenekarának" kétes múltjáról.

Fritz Trümpi és Bernadette Mayrhofer kötete annak a kutatásnak az alapján készült, amelyet a két történész Oliver Rathkorb történésszel közösen végzett tavaly. A független történészcsoport felállítását maga a zenekar kezdeményezte, mivel újra olyan vádak érték, hogy elkendőzi a nemzetiszocializmus alatti múltjának részleteit. A kutatás első eredményeit 2013 márciusában mutatták be, a most megjelent könyv további adalékokkal szolgál Ausztria "kirakatzenekarának" kétes múltját illetően.

Könyvbemutató keretében a Bécsi Filharmonikusok néhány tagja emlékkoncertet adott a náci időkben meghurcolt zenekartagok, köztük Rudolf Jettel klarinétművész és szaxofonista, valamint Josef Geringer hegedűművész műveiből, aki a Dachauba való deportálását követően az Egyesült Államokba menekült. A könyv Jettel és Geringer mellett további tizenöt egykori filharmonikus életútját mutatja be.

A Bécsi Filharmonikusok ez év őszén vehették át Stockholmban a Birgit Nilsson-díjat, és az azzal járó egymillió dollárt, amelyet a zenekar közlése szerint többek között történelmi archívumuk digitalizálására fordítanak.

A zenekar múltját kutató történészek rendelkezésére bocsátották az eddig a Bécsi Állami Operában őrzött archív anyagokat, a filharmonikusok gyűléseiről készült hangfelvételeket, a száműzött tagok leszármazottaival készült interjúkat. Az életrajzokból az is kiderül, hogy mennyire eltérő sorsuk volt az üldözött és meggyilkolt egykori zenészeknek.

A történészek értékelése szerint a Bécsi Filharmonikusoknál pontosan megmutatkozik az 1945 utáni Ausztria politikai magatartása: a korábbi nácik magas pozíciót kaptak a zenekaron belül is, az elűzött zenésztársak kártalanítását azonban figyelmen kívül hagyták.

Korábban:

A BÉCSI FILHARMONIKUSOK LESZÁMOLNAK A NÁCI MÚLTTAL

AZ ÚJÉVI KONCERT A NÁCI MÚLT RÉSZE