2015. május 9.

Gyönyörű tájakon kezdődik a Giro

Sokak szerint a Giro d'Italia útvonala már évek óta a legnehezebb a három háromhetes közül, és ez talán idén sincsen másképp, hiszen az idei verseny 21 szakaszából 12 hegyi lesz, köztük 6 hegyi befutóval. Idén a Ligur-tengerpartól fog rajtolni a mezőny, míg a cél Milánóban lesz.


Sokak szerint a Giro d'Italia útvonala már évek óta a legnehezebb a három háromhetes közül, és ez talán idén sincsen másképp, hiszen az idei verseny 21 szakaszából 12 hegyi lesz, köztük 6 hegyi befutóval. Idén a Ligur-tengerpartól fog rajtolni a mezőny, míg a cél Milánóban lesz. Egyszer a határt is átlépik: a 17. szakasz befutója a svájci Luganóban lesz

 


A bemutató egy több mint egyórás rendezvény volt, melyre meghívták az összes nagy nevet a Giro történetében: Contador, Evans, Kwiatkowski, Aru, Basso, Uran, Pozzovivo és sokan mások. Egyedül Nairo Quintana, a tavalyi verseny győztese és Vincenzo Nibali hiányzott. Előbbi egy sérülés miatt kényszerült kihagyni, míg Nibalinak (korábbi Giro, Vuelta és idei Tour de France győztes) szponzori kötelezettségeinek kellett eleget tennie, hiszen előző nap a Tour of Almaty-n állt rajthoz, Kazahsztánban.

A Giro d'Italia 2015 térképe
A Giro d'Italia 2015 térképe (kattints a nagyításért)

 

A rendezvényt a tizenhárom éves Jasmine Thompson angol énekes nyitotta Let Her Go című számával. Ezt követően Brian Cookson, az UCI elnöke (Nemzetközi Kerékpárszövetség) nyiltakozott: "Nagyon örülök, hogy a 2015-ös Giro d'Italia ismét ikonikus régiókon és városokon fog keresztül haladni. Ez számos régi nagy csatára emlékeztet. A Giro d'Italia egy igazi legendának számít sportunkban és egy fontos versenynek az országúti kerékpár jövőjében. Hiszem, hogy a 2015-ös kiadás hihetetlenül nehéz lesz, a korai megpróbáltatásokat az igazán nagy hegyi szakaszokkal ötvözi. Alig tudok várni márciusig".

 


Cadel Evans-t is elbúcsúztatták, aki a januári Tour Down Under után vonul vissza, majd az izgalmakat fokozva még két videót nézhettünk meg: a hivatalos előzetest és a Giro számokban címűt.

 


A bemutató után a versenyzők egyből nyilatkoztak: "Ez egy gyönyörű Giro lesz, egyből beleszerettem. Alig várom már, hogy ott legyek" mondta Aru, a tavalyi harmadik helyezett. Contador (Vuelta, Tour, Giro győztes) már a terveiről beszélt: "2015-ben a Giro lesz az első célom, hiszen ez a világ legszebb versenye". Basso (korábbi győztes) szerint a Giro mindenképpen különleges, és minden versenyző álma, hogy megnyerje, majd kiemelte az időfutamot, mely idén különösen hosszú, majdnem 60 km-es lesz.


Az útvonal:

1. szakasz (május 9.): San Lorenzo al Mare - Sanremo csapatidőfutam
2. szakasz (május 10.): Albenga- Genova síkszakasz
3. szakasz (május 11.): Rapallo- Sestri Levante hegyi szakasz
4. szakasz (május 12.): Chiavari- La Spezia hegyi szakasz
5. szakasz (május 13.): La Spezia- Abetone hegyi szakasz (hegyi befutó, 10%-os emelkedés)
6. szakasz (május 14.): Montecatini Terme-Castiglione della Pescaia síkszakasz
7. szakasz (május 15.): Grosetto- Fiuggo síkszakasz
8. szakasz (május 16.): Fiuggi- Campitello Matese hegyiszakasz (hegyibefutó, 12%-os emelkedés)
9. szakasz (május 17.): Benevento- San Giorgio del Sannio hegyiszakasz hegyi szakasz
május 18- pihenőnap
10. szakasz (május 19.): Civitanova Marche- Forlí síkszakasz
11. szakasz (május 20.): Forlí- Imola-i autóversenypálya hegyi szakasz
12. szakasz (május 21.): Imola- Vicenza hegyiszakasz
13. szakasz (május 22.): Montecchio Maggiore- Jesolo síkszakasz
14. szakasz (május 23.): Treviso- Valdobbiadene egyéni időfutam (59.2 km)
15. szakasz (május 24.): Marostica- Madonna di Campiglio hegyi szakasz (hegyi befutó, 12%-os emelkedés)
május 25- pihenőnap
16. szakasz (május 26.): Pinzolo- Aprica hegyi szakasz (hegyi befutó, 15%-os emelkedés)
17. szakasz (május 27.): Tirano- Lugano síkszakasz
18. szakasz (május 28.): Melida- Verbania hegyi szakasz
19. szakasz (május 29.): Gravellone Toce- Cervinia hegyi szakasz (hegyi befutó, 12%-os emelkedés)
20. szakasz (május 30.): Saint Vincent- Sestriere hegyi szakasz (hegyi befutó, 14%-os emelkedés)
21. szakasz (május 31): Torino- Milánó síkszakasz