2014. július 13.

Felújították és látogathatóvá tették az ókori Portunus-templomot Rómában

Megnyitotta kapuit Portunus felújított temploma az olasz főváros központjában. Ez az első alkalom, hogy a folyó- és kikötőistenről elnevezett antik templom eredeti állapotában látogatható.


Az Igazság szája közelében álló ókori római templomot Ignazio Marino főpolgármester adta át a város lakóinak és a turistáknak egy szerda esti ünnepségen. A 2006-tól mostanáig restaurált ókori műemlék minden hónap első és utolsó vasárnapján tart nyitva.

A Krisztus előtti 6. században emelt templom a legrégebbi fennmaradt ókori épületnek számít a római köztársaság korából. Az ókori Rómában és ma is a Tevere folyó partján áll. 1916-ig keresztény templomként működött, a hatvanas években restaurálták, utána viszont majdnem mindig zárva tartott.

A mostani helyreállítás során lecserélték a templom tetőszerkezetét, az épületet földrengésbiztossá tették és restaurálták a templom keresztény freskóit is.

A nyolc évig tartó restaurálás csaknem 5 millió euróba (mintegy 1,5 milliárd forintba) került, amelyből több mint 2 milliót a World Monuments Found műemlékvédelmi alap finanszírozott.

A Fortuna virilis névvel is ismert Portunus-templommal újjászületett a Capitolium és az Aventinus dombok között elterülő Forum Boarium ókori római állatpiac területe. Tavaly fejeződött be az itt levő köralakú Hercules-templom helyreállítása is.