2015. július 4.

Elrajtolt az idei Tour!

Az elmúlt évtized legizgalmasabb küzdelmére lehet számítani a szombaton, Utrechtben kezdődő 102.


Idén sem fogja a Tour de France meghazudtolni a világ legnagyobb kerékpárversenyének címét: rekord mennyiségű hegyibefutóval és mindenidők legrövidebb egyéni időfutamával várja a versenyzőket.

Az elmúlt évtized legizgalmasabb küzdelmére lehet számítani a szombaton, Utrechtben kezdődő 102. Tour de France-on.
Idén 3 ország 26 tartományán fog keresztül haladni, 6 hegyibefutóval és mindössze egy 14 kilométeres egyéni időfutammal, mely jócskán befolyásolhatja a versenyzők céljait: Chris Froome, a 2013-as Tour győztese például már nyilatkozott is: a rövid időfutam miatt már nem biztos, hogy elindul a Tour-on; helyette inkább a Girót és Vueltát célozza meg. De éppen emiatt vált ez Nairo Quintana, a Giro idei győztesének egy kihagyhatatlan alkalommá, hiszen ő gyengébb ebben a számban.


Nagy jelentősége lehet még a második szakasznak, zélandi befutóval, mely közvetlenül a tengerparton halad, és nagy a valószínűsége az oldalszélnek. A harmadik szakaszon bemutatkozik a Mur-de-Huy a Touron, a Fleche Wallonne tavaszi egynapos legendás emelkedője; mely bárcsak 1,3 kilométer hosszú, átlagosan 9% meredekségű, 26%-os részekkel. A negyedik szakaszon zsinórban második évben lesz kockakő, amely tavaly az összetettben is nagy változást hozott: kiesett a címvédő, Froome. Új hegy is lesz: a Pierre-Saint-Martin, amely az elején 9%-os, a végén 15%-os részekkel, ahogy azt egy videóban bemutatták. Érdekesség, hogy Utrecht védőszentje is Szent Márton.

Hosszú idő után visszatér a legendás hegy, a Pra-Loup, ahol 1975-ben Bernard Thévenet megverte Eddy Merckx-t, sokak szerint minden idők legnagyobb kerékpárosát, aki ötször nyert Tourt, ötször Girót és egyszer Vueltát. Ezután a vereség után nem nyert többet semmi nagyot.

Egy év kihagyás után visszatér a francia Alpok másik nagy hegye, az Alpe d’Huez is, melyet 2013-ban a franciák nemzeti ünnepén, június 14-én mászták meg, ráadásul kétszer, a 100. évforduló tiszteletére. Nem is lehetett másként, egy francia nyerte meg azt a szakaszt, Christophe Riblon.

Ezúttal is rendezni fognak La Course-t, mely a nők egynapos versenye Párizsban, a Tour de France Champs-Élysées-i befutóját megelőzően párórával, ugyanazon az útvonalon, mint a férfiak. Tavaly volt az első ilyen alkalom, akkor Marianne Vos nyerte, a hollandok „női Eddy Merckx-e”.
A zöld trikót érő pontversenyben is változás lesz: ezúttal a sprintek többet fognak érni, mint a részhajrák és a hegyibefutók.

Tavaly októberben, az idei Tour bemutatóján után a versenyzők elemezték az útvonalat: Vincenzo Nibali, a címvédő, a másik kettő dobogós, Jean-Christophe Péraud és Thibaut Pino, Marcel Kittel, a tavalyi Champs-Élysées-i befutó győztese, Tony Gallopin, aki a sárga trikót is felvehette és június 14-én abban tekerhetett, valamint Blel Kadri és Alexander Kristoff, ők mind ketten nyertek szakaszt.

A „Quiz du Tourt” -on pedig többek közt Nibalinak, Pinot-nak, Péraud-nak, Peter Sagannak, Mark Cavendish-nek és Tony Martinnak tettek fel kérdéseket. Megkérdezték, hogy ki lett tavaly a harmadik helyezett (Pinot), a választ meglepő módon csak Nibali tudott biztosan, volt aki Péraud-t vagy Valverdét mondta. Egy másik kérdés volt, hogy ki volt a Tour utolsó francia győztese. Erre többen tudták a helyes választ (Bernard Hinault), de elhangzott Laurent Fignon, sőt, az amerikai Greg LeMond neve is. Legendás hegyekről (pl. Galibier, Télégraphe) is kérdezgettek, hogy melyik hegységben vannak, ezekre is elég vegyes válaszok érkeztek. Zárásul Christian Prudhomme (190 cm) versenyigazgató magasságáról érdeklődtek; ezt természetesen senkinek sem sikerült eltalálnia.

A hagyományossá váló „térkép-aláíráson" több versenyzőt megkértek, hogy egy nagy térképen írják alá azt a szakaszt, melyet a legszívesebben nyernének meg. Kittel és Cavendish közt már itt verseny alakult ki: mindketten Párizst jelölték meg. Nibali a Plateau de Beille-t jelölte ki, Péraud az Alpe d’Huez-t, Pinot a Toussuire-t és Gallopin a Mur de Bretagne-t.

Június 4.: Utrecht – Utrecht egyéni időfutam
Június 5.: Utrecht - Zélande
Június 6.: Anver – Huy
Június 7.: Seraing – Cambrai
Június 8.: Arras – Amiens
Június 9.: Abbeville- Le Havre
Június 10.: Livarot- Fougeres
Június 11.: Rennes- Mur de Bretagne
Június 12.: Vannes- Plumerec csapatidőfutam
Június 13.: pihenőnap
Június 14.: Tarbes- La Pierre Saint-Martin
Június 15.: Pau – Cauterets
Június 16.: Lannemezan - Plateau de Beille
Június 17.: Muret - Rodez
Június 18.: Rodez - Mende
Június 19.: Mende - Valence
Június 20.: Bourg-de-Péage - Gap
Június 21.: pihenőnap
Június 22.: Digne-les-Bains – Pra-Loup
Június 23.: Gap – Saint-Jean-de-Maurienne
Június 24.: Saint-Jean-de-Maurienne – La Toussuire
Június 25.: Modane – Alpe-d’Huez
Június 26.: Sevres - Párizs