» Piggyland

» Piggyland »


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az erümanthoszi vadkan a görög mitológiában egy hatalmasra nőtt vadkan, amely rettegésben tartotta az árkádiai Erümanthia-hegy melletti Pszóphisz lakóit.

Héraklész, Zeusz főisten és Alkméné Tirünszi királynő fiának tizenkét munkája közül negyedik feladataként el kellett fognia az erümanthoszi vadkant, amely Phóphisz város környékét tartotta rettegésben és hatalmas agyarai emberre és állatra egyaránt veszélyt jelentettek.

Eurüsztheusz király adta a nagy hősnek azt a feladatot, hogy élve vigye színe elé a vadkant. Héraklész útra kelt, és út közben úgy döntött, hogy megpihen egy kentaur barátjánál, Pholosznál. A kentaur vacsorával kínálta, de a kentaurok nyersen ették a húst, ezért Pholosz kivételesen megfőzte azt Héraklésznak. A hős inni is szeretett volna valamit a húshoz, így megkérdezte barátját, hogy akad-e a háznál bor. Pholosz azt válaszolta, hogy csak egyetlen üveg bora van, de az Dionüszosz isten szent ajándéka a kentauroknak, amit semmiképp sem akar felbontani.

Héraklész mégis addig erősködött, hogy Pholosz megbontotta az üveg bort, aminek erős illata hamar belengte a környéket. Az itt élő kentaurok megérezték a bor illatát, és őrült haragra gyúltak, hogy kibontotta szent ereklyéjüket. Köveket és vaskos ágakat vettek magukhoz, és hamarosan elérték Pholosz házát, amit elkezdtek ostromolni. Héraklész nyílzáporral válaszolt. A kentaurok bemenekültek Kheirón közeli barlangjába, aki Héraklész tanítómestere volt. Az egyik nyíl átütötte Elatosz karját, majd megsebezte Kheirónt a térdén, és mivel a Hüdra epéjébe mártott nyílvessző volt, gyógyíthatatlan seb keletkezett. Kheirón a barlangja mélyébe vonult szenvedni és meg akart halni, de mivel halhatatlan volt, csak az örök kínlódás lehetett a része. Csak akkor halhatott meg, amikor Prométheusz vállalta helyette a halhatatlanságot, akkor múlt ki. Mikor a kentaurok elmenekültek, már Pholosz sem élt, ugyanis elejtett egy mérgezett nyílvesszőt, ami felsértette a lábát.

Héraklész az önvád hevében indult útnak a vadkan tanyájához. Kicsalta az erdőből a vadat a hegycsúcsok hófedte vidékére, és ott a süppedős hóba kergette, majd rávetette magát és addig birkózott vele, míg az állat el nem fáradt. Ekkor a nagyerejű hős vállára vette, és Eurüsztheusz tróntermébe vitte a vadkant, aki rémültében egy nagy vázába bújt, és úgy kérte Héraklészt, hogy vigye onnan a vadat.

Az Erymanthos-hegy Görögországban, a Peloponnészoszon található.

Még nem érkezett hozzászólás!