» Olaszország

» Olaszország » Veneto » Velence


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A velencei reneszánsz jeles mestere egész életében szülővárosában élt és alkotott.

Jacopo Tintoretto olasz festő, 1518. szeptember 29-én született Velencében. Eredeti neve Jacopo Robusti volt, nevét kelmefestő (olaszul tintore) foglalkozású apjáról vette, a intoretto ennek kicsinyítő változata. Egész életében szülővárosában élt, de 1547-ben valószínűleg járt Rómában és 1580-ban a Gonzagák mantovai udvarában.

Bonifazio Veronese, majd Bordone műhelyében tanult, egy ideig Tizianónál inaskodott, de az hamarosan kidobta. A színkezelést Tizianótól tanulta, az alakok formálását Michelangelótól. Róma 1527-es feldúlása után sok művész menekült Velencébe, mellettük toszkán és bolognai mesterek is hatottak rá.

Egy velencei palotába készült 14 nyolcszögletű mennyezetfestménye, melyeken a kifinomult perspektivikus ábrázolás tisztasága érezhető. A Palazzo Zen freskóit Andrea Meldollával készítette. Képeit manierista stílusjegyek: a jelenetek képzeletgazdag megformálása, különleges megvilágítások és meghökkentő perspektívák alkalmazása jellemzi. Hírnevét 1547-ben a Szent Márk csodája című képe alapozta meg - ezen kimutatható a Michelangelo utáni római manierizmus hatása. A kép középpontjába az égből leereszkedő szentet és a rabszolga fekvő, rövidülésben látható alakját helyezte, az őket körülvevő tömeg lendületes mozdulatokkal fejezi ki érzelmeit.

Lábmosás című képén (1547) a tér kérdéseit elemzi, az előtérben Jézus és apostolai laza félkörben helyezkednek el, a háttérben csatorna látható gondolával, melyet oszlopok választanak el, az enyészpont a képtengelytől balra húzódik. A Scuola della Trinita számára a Teremtés könyvéből festett jelenetekben ismét Tiziano festésmódját érzékelhetjük. Az 1550-es évek elejének legnagyobb műve a Zsuzsanna és a vének, a félhomályos háttérből kiragyog a megvilágított női test.

Tintoretto 1555-ben nősült meg, nyolc gyermeke közül három festő lett s apja műhelyében dolgozott. A velencei mesterek közül főleg Paolo Veronesével tartotta a kapcsolatot, akinek hatása főleg az Accademia-beli Keresztrefeszítés és a Chiesa dei Gesuitiban látható Mária Mennybemenetele című képein látható.

Képein a teret ekkor már nem csak a perspektíva szervezi, a fénynek is fontos szerep jut, újítása a nagy embercsoportok harmonikus elrendezése. Az 1550-es években részt vett a Madonna dell'Orto templom freskóinak és oltárképeinek elkészítésében, a tízéves munkán követhető eszközeinek fejlődése. Az alakok drámaian emelkednek ki a párás fénnyel teli térből, a kontrasztos mozgások sajátos lebegést fejeznek ki. A Bethesda-fürdő s a Szent György és a sárkány című képei hasonló hangulatúak.

1564-ben megbízást kapott a Scuola Grande di San Rocco dísztermének kifestésére. A Keresztre feszítés 1565-ben, a teljes munka két év múlva készült el. Golgotáján a keresztút kanyarja két részre osztja a vásznat, az alsó, sötét részen a két lator, fenn a fényben Jézus viszi a feszületet, a dinamikus szerkesztés a vértanúságot diadalmenetté változtatja. Ekkor már sok fiatal festő kereste fel Németországból és Németalföldről, akik e nagy munkában segítették. Nagy sikerei ellenére mindig lázasan dolgozott és igen alacsony honoráriumot kért. Az 1576-81 közt a San Roccóban festett, erős vallásos hitet sugárzó 30 mennyezetfreskója életműve csúcsa.

Dózse-palotában négy mitológiai allegóriát festett, a leghíresebb Bacchus és Ariadné menyegzője, ez Velence és a tenger szövetségét fejezi ki, kezüket Vénusz fűzi egymásba. A három alak könnyedén, kiegyensúlyozottan mozog a napfényben. 1577-ben festette a Szent Antal megkísértését, a San Trovaso templom oltárára. Az 1579-80-as Gonzaga-ciklusához, s a Dózse-palota tanácstermébe készült képeihez gyermekei és mások segítségét is igénybe vette. Itt készítette a világ talán legnagyobb festményét, a 17x22 m-es Paradicsomot.

1583-87 közt a San Roccóban Mária és Jézus életének epizódjait jelenítette meg, ezeken a fény a líraiság hordozója, a teret végtelen nagyra tágítják a perspektívák. Közülük az Egyiptomi Mária és a Menekülés Egyiptomba emelhető ki. Az elsőn kozmikus fény tör elő az éjszakában, ez inkább misztikus tájkép, míg a második a buja vegetációt emeli ki, a Szent Család csak mellékszereplő. A San Giorgio Maggiore templomban is több kései képe található, a Mannaszüret és a Krisztus sírbatétele. A harmadszor megfestett Utolsó vacsorát halála előtt fejezte be, az átlós kompozíció mély spirituális hitet sugall. 1594. május 31-én, Velencében halt meg, a pestisjárvány ragadta el.

Tintoretto igen termékeny festő volt, művészetét a klasszicizmus kora kevéssé értékelte, idegen volt számára erőteljes festőisége, velencei színvilága. Ma a kései reneszánsz kiemelkedő alkotójaként, Tizianóval és Veronesével együtt emlegetik. Őt tartják a manierizmus legjelentősebb képviselőjének, képeinek a fény és árnyék váltakozása ad látomásszerű ragyogást. Portréin helyenként erőteljes pszichológiai elemzés érezhető, főleg idős modelljei révén az élet múlandóságáról beszél (Önarckép, Vincenzo Morosini képmása). 

A történelem első festészeti versenye

A vetélkedőt a 16. század végén a velencei hatóságok írták ki a Dózse-palotát díszítő freskó újrafestésére. A győztes a velencei festő, Tintoretto lett.

A Nagytanács termében található eredeti képet, Guarentino de Arpo művét ugyanis 1577 decemberében egy tűzvész teljesen elpusztította.

versenyre meghívott festők között volt Tintoretto, Veronese, Francesco Bassano. A versenyfeltételek szigorúan megszabták, hogy a művészeknek egy 7 méter magas, 22 méter hosszú festményt kell elképzelniük, amelynek témája Mária megkoronázása az Egekben. A mennyek ábrázolásánál pedig be kellett tartani azokat a normákat, amelyeket a koncentrikus körökkel, a színekkel és a mozgással kapcsolatban Dante írt le.

zsűri 1580-ban ült össze és Veronese, valamint Bassano munkáját tartotta megfelelőnek. Veronese pályázatát ugyan jobbnak vélte, Bassanóénak azonban megvolt az az érdeme, hogy a mennyek "igazai" közé bevett néhány mecénást. A két helyezettet aztán felszólította, hogy találják meg tervezeteik szintézisét, ami merőben ellentétes elképzeléseik miatt lehetetlennek bizonyult.

A problémát végül az idő oldotta meg: Veronese meghalt, Bassano pedig elismerte, hogy a feladat meghaladja erejét. 1588-ban Tintoretto kapta a megbízást. A mester műhelyével és Domenico fiával együtt látott munkához. A freskó, bár jórészt ez utóbbi közreműködésének köszönhetően, ugyancsak távol került az eredeti elképzeléstől. Velencét úgy ábrázolja, mint a Földön megvalósult Paradicsomot, arisztokráciáját pedig mint az Egekben uralkodók másait.

Tartomány:Veneto
Település:Venezia
GPS: 45° 26′ 13.88688″, 12° 20′ 4.52328″

Még nem érkezett hozzászólás!