Szent László-kép Altomontéban

Altomonte múzeumának egyik termében különleges szépségű - bár csak 43 x 21 cm nagyságú - temperaképet világítanak meg a lámpák. Az arany háttér előtt álló szent alakját a késő gótikus sienai festőiskola óriása, Simone Martini legutolsó alkotásaként tartja nyilván a művészettörténet. Az aranyglóriás király szigorú arca körüli felírat: "S(anctus) Ladislaus, Rex Ungariae".

Az oltárképet egykor régi templom őrizte, amelyet Altomonte várának 14. századi ura, Filippo di Sangineto újíttatta fel 1300 körül, aki és végül maga is odaköltözött a szentély pompás síremlékébe foglalt szarkofágba. A szarkofág faragványai között újra megjelenik Szent László, méghozza annyira a festményre emlékeztető ábrázolásban, hogy nem kétséges: a képhez különleges viszony fűzte a lovagot.

A lovag a nápolyi Anjouknak volt a híve, ő hozta magával ide a képet, Dél-Itáliába, miután a sok évtizedes szolgálat után, öregkorára visszavonult szűkebb pátriájába. Filippo di Sangineto lovag egykor tevékeny részese volt az itáliai államok, illetve a család egyes ágai között zajló heves politikai és katonai küzdelmeknek. Előbb II. (Sánta) Károly király harmadik fiának, a trónt öröklő "Bölcs" Róbertnek udvarába tartozott, majd a trónörökös, Károly calabriai herceg mellett szolgált.

A képet Filippo di Sangineto lehet, hogy az egyik jelentősebb Anjou-birtok, Provence helytartójaként szerezte meg 1342 táján, hiszen tudjuk, hogy ekkoriban ugyanitt alkotott Simone Martini mester. Ám az sem kizárt, hogy a fia koronázásán munkálkodó Erzsébet anyakirályné (Károly Róbert özvegye) - aki 1343-ban több hónapos itáliai utazásra érkezett, hogy "pártot" szervezzen Andrásnak - ajándékaként jutott birtokába a pompás festmény.

A Filippo di Sangineto által is támogatott magyar politika azonban drámai kudarcot vallott. Johanna emberei Andrást 1345-ben, az aversai Anjou-udvarházban meggyilkolták. András bátyja, I. (Nagy) Lajos egy ideig a pápától várta a felbújtók megbüntetését, de a Szentszék nem akarta, hogy a Duna mentének hatalmas királya egyben Dél-Itália ura legyen. Így Lajos maga állt bosszút: 1347-ben elfoglalta Nápolyt és elűzte a bűnös Johannát. De a Vezúv és az Etna környékét nem lehet Budáról és Visegrádról igazgatni, így a király vállalkozása - bár emberileg érthető igazságkereséssel párosult - dinasztikus kaland maradt csupán.

A magyarbarát Filippo di Sangineto még egy ideig megmaradt Avignonban, a provence-i tartomány élén, de amikor az özvegy Johanna úgy döntött, feleségül megy Tarantói Lajos herceghez, maga a pápa, VI. Kelemen kérte az öreg katona elbocsáttatását. 1347 szeptemberében Filippo lovag visszavonult a szolgálatból, és családi fészkébe, Altomontéba költözött. A magyarok iránti szimpátiájának záloga, Simone Martini utolsó festménye a Santa Maria della Consolazione-templom oltárára került, majd 1980-ban áthelyezték a városi múzeum gyűjteményébe.